Recent comments

Friss Hírek

A remek kezdésről nyilatkozott Paulo Sousa

Paulo Sousa, a Fiorentina vezetőedzője a remek rajt ellenére sem kíván a scudettóról beszélni, de szavaiból kiderül, nem tartja lehetetlennek a megszerzését.

 
„Jól kezdtünk, és képesek voltunk végig szinte mindenben felülmúlni az ellenfelünket – értékelt az eddig veretlen Internazionale elleni 4–1-es idegenbeli diadal után Paulo Sousa. – A srácok az első perctől megfelelő hozzáállással futballoztak. Tudjuk, hogy minden meccs más és más, minden rivális új kihívást támaszt, de csak rajtunk múlik, tudunk-e sikeresen alkalmazkodni.”
 
Vasárnap tökéletesen sikerült a hadrend megválasztása és kivitelezése, a „violák” gyakorlatilag lerohanták az Intert, és már az első félidőben eldöntötték a mérkőzést.
 
„Természetesen a csapatom játékát jelentősen befolyásolja, mit gondolok én a futballról, milyen stratégiát követtem játékosként, de amikor eldöntöttem, hogy edző leszek, elhatároztam azt is, hogy nem magamat állítom a középpontba, hanem a csapatot, az egység kialakítását – folytatta a Videoton korábbi szakvezetője. – Szerintem is a labdabirtoklás a kulcs a játék uralásához, de játékoskarrierem tapasztalatai alapján nem győzöm hangsúlyozni, milyen nagy a jó védekezés jelentősége. És ezt annak idején éppen Olaszországban tanultam meg.”
 
Sousa egyelőre nem tartja időszerűnek, hogy a bajnoki cím megszerzéséről beszéljen – a Fiorentina eddig kétszer, legutóbb 1969-ben hódította el a scudettót –, de amit mond, abból az következik: ez is benne van a pakliban.
 
„Vannak a miénkhez hasonló minőséget képviselő topcsapatok, de ellenük is megvannak a fegyvereink. Lesz, amikor megy majd minden, mint a karikacsapás, és lesz, amikor nem. Itt jön képbe az utunkba kerülő akadályok leküzdésének képessége, a sikerért való szenvedni tudás. Mondtam a srácoknak, olyan csapatot akarok, amelyik minden riválist képes sarokba szorítani, és minden körülmények között tartja magát a saját elképzeléseihez. Lefektettük a szabályainkat, és ahogyan egyre több időt töltünk együtt, az önbizalmunk és a komfortérzetünk is nőni fog.”
 
forrás: fiorentina1926.gportal.hu