Recent comments

Friss Hírek

Eljött Ljajic ideje!

Kiválóan kezdett, 4 mérkőzés után hibátlanul vezeti a bajnokságot az Internazionale. 



Roberto Mancini tanítványai ma este hazai pályán, a Hellas Verona ellen próbálhatják meg tovább folytatni nyerő szériájukat.

A jelek szerint mindebben egy új arc is a segítségére lehet a Nerazzurrinak, kezdőként kaphat ugyanis lehetőséget a Gazzetta dello Sport értesülése szerint a nyáron frissen igazolt Adem Ljajic. A szerb támadó a Romától érkezett kölcsönbe a kék-feketékhez, de az eddigi 2 meccsen egyetlen percnyi játéklehetőséget sem kapott a bizonyításra Mancinitől – még augusztus végén, a Juventus ellen játszhatott egyetlen percet a Roma mezében.

A Gazzetta azonban úgy tudja, a szoros menetrend miatt ma Mancini is változtathat néhány helyen a kezdőcsapatán, talán a legfontosabb ezek közül Stevan Jovetic pihentetése lehet. A szintén frissen megszerzett montenegrói jó formában kezdte az idényt, hiszen az első két körben rögtön 3 gólt lőtt, de érthető módon olykor pihentetnie is kell őt Mancininek – annál is inkább, mivel hétvégén már a Fiorentinát fogadja majd hazai pályán a gárda.

Ma este tehát megkaphatja első esélyét Ljajic, a 14-szeres szerb válogatott játékos számára pedig jó ómen lehet az ellenfél, hiszen a Roma mezében kétszer is eredményes volt a Hellas ellen. De még egy aspektusból érdekes lehet számára a mai meccs: az augusztus 22-ei Roma-Hellas meccs után – melyet Ljajic a padról nézett végig – Luca Toni konkrétan a veronaiakhoz hívta őt, mondván: ha nem játszik a Farkasoknál, igazoljon hozzájuk, ott megbecsült játékos lehetne.

Mint tudjuk, Ljajic végül nem szerződött Veronában, ma este pedig választ kaphatunk rá, hogy vajon helyesen döntött-e…

Inter – Hellas Verona, várható kezdők:

INTER (4-3-2-1): Handanovic – Santon, Medel, Miranda, Telles – Brozovic, Melo, Kondogbia – Perisic, Ljajic – Icardi.

HELLAS VERONA (4-3-3): Gollini – Pisano, Bianchetti, Moras, Souprayen – Sala, Viviani, Greco – Siligardi, Pazzini, Gomez.

forrás: azzurri.co.hu