Recent comments

Friss Hírek

A 4.forduló krónikája

Máris újabb fordulót bonyolítottak le a Serie B-ben, de az élmezőnyben nem történt változás.



A forduló nyitómeccsén az éllovas Livorno két gólos hátrányból fordítva diadalmaskodott 3-2-re a sereghajtó Ternana vendégeként, ezzel továbbra is százszázalékos. Pedig az umbriaiak az első félórában Alejandro Gonzalez és Niccolo Belloni jóvoltából kétszer is betaláltak, azonban a vendégek még a szünet előtt szépítettek Mattia Aramu kiváló lövésével, majd alighogy elindult a második félidő Daniele Vantaggiato szezonbeli ötödik találatával ki is egyenlítettek. Ezt követően sokáig úgy tűnt, hogy a csapatok 
megelégszenek a pontosztozkodással, azonban a 86. percben Cristian Pasquato fejezett be góllal egy nagyszerű ellentámadást, megszerezve ezzel a három pontot a Livornónak. Több se kellett a Ternana vezetőségének, a vereség után menesztették Domenico Toscano vezetőedzőt állásából, miután a csapat négy forduló alatt csupán egyetlen pontot gyűjött.

A Cagliari továbbra is két pont lemaradásból üldözi a listavezetőt, miután két tizenegyesgól jóvoltából fordított és 3-1-re győzött a Virtus Entella otthonában. A kék-fehérek az első percben szereztek vezetést a portugál Pedro Ferreira találatával, de Niccolo Giannetti és Diego Farias büntetőivel fordítottak, a hajrában pedig a brazil akcióból is eredményes volt. A mindvégig óriási szívvel küzdő Entella a második büntetőnél elkövetett szabálytalanságtól emberhátrányban játszott.

A Cesena ugyancsak tartja a dobogós helyét, a Modena magabiztos, 2-0-s legyőzése négy fordulón belül már a harmadik sikerük volt. A csikóhalak találatait ezúttal Gabriele Perico és Emmanuel Cascione szállították, míg Crespoék három ponttal továbbra is a Serie B-s táblázat végén kullognak.
A Spezia egymást követő második győzelmével kapaszkodott fel a negyedik pozícióba, a Salernitana idegenbeli legyőzése után ezúttal a Perugiát verték meg 1-0-ra Josip Brezovec találatával. A griffek ugyanakkor hiába győztek az első fordulóban, azóta három meccs alatt egyetlen további pontot gyűjtöttek és már a 14. helyig csúsztak vissza.

A Pescara mindössze egy ponttal és egy pozícióval előzi meg őket a 13. helyen, ugyanis a delfinek csupán 1-1-es döntetlenre voltak képesek odahaza a Salernitana ellen. Mattia Valoti már az első húsz percen belül megszerezte nekik a vezetést, ráadásul Schiavi kiállításával tíz emberre fogyatkoztak a vendégek, ám a 60. percben Denilson Gabionetta egy látványos szabadrúgás góllal egyenlíteni tudott. Lapadula révén a Pescara csak két lesgólig jutott, a győzelmet képtelen volt megszerezni. Ugyanakkor az újonc a szezonban már másodszor rabolt pontot emberhátrányban idegenben, és az abruzzóiakhoz hasonlóan öt pontosak.

A Crotone igazi szárnyalásba kezdett, meccsről meccsre egyre jobban játszanak, és a Bari 4-1-es legyőzése komoly eredménynek számít Serie B-szinten. Az első fordulós vereség óta két győzelem és egy döntetlen a mérlegük, máris feljöttek az ötödik helyre. A kakasok viszont a nyitó forduló óta nem diadalmaskodtak, és az azóta lejátszott három találkozón csupán egy gólt szereztek, a mostani szépítő találatot. Négy meccsen belül immár harmadszor kaptak piros lapot, ezúttal Continit küldték ki az 59. percben 1-2-nél, majd az azt követő büntetővel dőlt el a mérkőzés végleg. A calabriaiaktól ezúttal Tounkara, Stoian, Salzano és Budimir volt eredményes, a Bari találatát Gianluca Sansone termelte.

A Latina három döntetlen után először győzött a szezonban, az Ascoli 1-0-s legyőzésével máris a nyolcadik helyre kapaszkodtak fel. A találkozó egyetlen gólja már a negyedik percben megszületett, Acosty egy látványos okszival vette be a bianconeri kapuját. Marc Iuliano fiai nem túl szépen, de annál hatékonyabban teszik a dolgukat, minden meccsen egy gólt szereztek eddig.

Az Avellino nem bírta megtörni az újonc Novarát, a jókora mezőnyfölény ellenére gól nélküli döntetlenre végzett. A farkasok továbbra is várakozáson alul teljesítenek, mindössze 15-ek a táblázaton, még a Novara is előttük lenne, ha nincs a két büntetőpontjuk.

A Brescia 2-0-ra legyőzte a Pro Vercelli gárdáját, a rendkívül tehetséges Leonardo Morosini ismét eredményes volt, a második találatot Carlos Embalo távoli lövésével szerezték meg. Az oroszlánok első győzelmüket aratták az új idényben, a Vercelli pedig először kapitulált.

A Virtus Lanciano és a Vicenza egy küzdelmes mérkőzésen 0-0-ra zárt egymással, így mindkét csapat maradt a tabella első felében. A venetóiak egy győzelem és három döntetlen jóvoltából továbbra is veretlenek.

A Trapani sorban harmadszor ikszelt, ezúttal a Como vendégeként 0-0-t ért el, így a Vicenzához hasonlóan hat ponttal áll Serie B play-off helyen, míg az újonc sorozatbeli két döntetlen jóvoltából mondhatja magát két pontosnak, egyedül a Ternanát előzik meg.

forrás: Serie B magyar oldal