Recent comments

Friss Hírek

Európa nyolc legjobbja között a helyünk

Massimiliano Allegri a keddi mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a Juventusnak a Manchester City ellen véget kell vetnie rossz sorozatának.


A bianconero együttes az angol bajnokság eddig százszázalékosan teljesítő éllovasához látogat és ellenük lép pályára kedd este, miután az olasz klub komolyabb gödörből kezdi a bajnokságot, hiszen három bajnokit követően a címvédő olasz gárda mindössze egyetlen pontot tudhat magáénak.

„Gyorsan, bátran és megfelelő technikával kell játszanunk az önbizalmunk javítása érdekében.
Ez az eredmények következtében alacsonyabb, és meg kell fordítanunk a jelenlegi tendenciát. Jelenleg több ezer kérdés merül fel a csapat kapcsán, mivel nem érkeztek eredmények.

Csak játék útján tudhatjuk meg, hogy kik vagyunk, nem tudhatjuk, hogy van-e értelme beszélnünk a bajnoki címről vagy az Olasz Kupáról, jelenleg ez értelmetlen lenne.

Nyugodtnak kell maradnunk, folytatnunk kell a munkát, illetve más megvilágításban kell tekintenünk dolgokra. Futballban a hangulat az eredmények függvénye.

Szombaton sajnáltam a srácokat, a csapat számos dolgot jól csinált, csupán nem volt elég kegyetlen. Jelenleg nem szerzünk elég gólt, számos lehetőség szükséges egyetlen gólhoz, azonban más meccseink lesznek, amint elkezdünk gólokat lőni.”

Az olasz tréner mintegy visszhangozta tapasztalt kollégája véleményét, miszerint  a Manchester City képes győztesként zárni a Bajnokok Ligáját.

„A City a favoritok egyike. El kell felejtenünk a bajnokságot, és csak a Bajnokok Ligájára kell gondolnunk.

Meglesz a lehetőségünk területeket kihasználni, és más futballt játszhatunk, mint az olasz bajnokságban. Fent kell tartanunk a koncentrációt, és tudnunk kell, hogy egy pozitív eredményt mindent meg fog változtatni.

Tavaly a Juventus a Real Madrid egyenrangú ellenfele volt, az egyéb mérkőzéseket pedig domináltuk, jóval európaibb futballt játszottunk, és megérdemelten jutottunk a döntőbe.

Nem szabad csupán a bajnokságról beszélni, mivel a Juventusnak az kell, hogy legyen a célja, hogy Európa nyolc legjobb csapata között maradjon, miközben jó futballt játszik.” - zárta nyilatkozatát a tavaly a Juventust BL-döntőbe vezető tréner.

forrás: juventzu.blog.hu