Recent comments

Friss Hírek

Eredménykrízisben vagyunk

A Juventus edzője, Massimiliano Allegri véleménye szerint a klub esetében nem teljesítményválságról van szó, csupán egyszerűen eredményválság.


A bianconero csapat szombat este a Napoli ellen lép pályára, és bizony az Öreg Hölgynek komoly szüksége van a pontokra, mivel eddig mindössze öt pontot sikerült összegyűjteni a bajnokságban.

„Egyértelmű, hogy valami nem működik, meg kell nyugodnunk, és összeszedettebbnek kell lennünk, amikor a befejezésekre kerül a sor.” - mondta a tréner a tegnapi sajtótájékoztatón.

„A Juventus eredménykrízisben van, nem pedig teljesítménykrízisben. Vissza kell másznunk a tabella elejére.

A Sevilla elleni mérkőzés szinte döntő lehet a csoportból való továbbjutás szempontjából.

A Napoli elleni meccs nem döntő, azonban ez rendkívül fontos hét. Lelkesnek, nyugodtnak és könyörtelenek kell, hogy legyünk. A csapat egyetlen részében sem csalódtam. Megérdemeltünk volna további négy vagy öt pontot, hiszen minden adott.

Tavaly az emberek szkeptikusak voltak az érkezésemet követően, azonban csak az eredmények számítanak, illetve a mérkőzésen mutatottak.

Nehéz időszakokban a tettek sokkal hangsúlyosabban jutnak érvényre, mint a szavak. A feladatunkkal kell foglalkoznunk, és eredmények segítségével kell kimásznunk a gödörből.
A kritika a munkám részét képezi. Tisztában vagyok azzal, mire képes ez a csapat, ezért nyugodt vagyok.

Karácsonykor majd megtippelem, hol végezhet a Juventus, addig minden bizonnyal a tabellán máshol fogunk elhelyezkedni.”

A mai meccsel kapcsolatban a tréner elmondta, hogy Simone Padoin kezdhet a sérült Stephan Lichtsteiner helyén szombat este.

„Martín Cáceres szerda óta dolgozik velünk. Sami Khedira szombattól csatlakozik hozzánk, Claudio Marchisio pedig a válogatott szünetet követően.

Álvaro Morata szombattól lesz elérhető, Simone Padoin pedig jobb szélen játszhat majd, ő mindig jól teljesít, amikor lehetőséget kap.

Simone Zaza és Paulo Dybala egyaránt jól teljesített a Frosinone ellen. Csalódottak vagyunk az eredmény miatt, ám mindketten jól játszottak.

A válogatott szünetet követően, amikor a teljes keretből válogathatok, sokkal nagyobb tapasztalattal fog rendelkezni a pályára küldött csapat. A csapat értéke nem változott.

A Napoli kiváló csapat, támadórészleg szempontjából a Serie A legjobbjai közé tartoznak játékosállomány tekintetében, Maurizio Sarri jó munkát végez.

Sok pontot veszítettünk, olykor többet érdemeltünk volna, azonban munkával javulhatunk. Jobban kell védekeznünk, illetve jobban kell koncentrálnunk, azonban nem szabad a tavalyi évhez mérnünk magunkat, ez teljesen más helyzet.”

forrás: juventuz.blog.hu