Recent comments

Friss Hírek

Azt mondtam anyámnak, ha szeretsz, ölj meg!

Roberto Baggio nevét talán minden futballimádó ismeri, az olasz ikon lett hazájában, azonban pályafutása lezárása után is egy 20 évvel ezelőtti hibája miatt szenved. 


Aki élt már 1994-ben, az biztosan emlékszik a vb-döntőre, amelyben Brazília tizenegyessekkel legyőzte Olaszországot, miután Baresi és Massaro után Roberto Baggio is hibázott. 

Egyvalaki biztosan örökké emlékezni fog erre a pillanatra, ő pedig nem más, mint Baggio.

„Több mint húsz év telt el, de még mindig kísért az a hiba” – árulta el a Corriere dello Sportnak az olasz legenda.

„Valóra vált az álmunk azzal, hogy bejutottunk a fináléba. Minden remekül ment, aztán jöttek a tizenegyesek. A mai napig nem tudtam feldolgozni azt a hibát. Úgy éreztem, haldoklom, képtelen voltam elfogadni, ami történt” – tette hozzá Baggio.

„A sérülések sem segítettek… Szenvedtem, ez pedig az egész pályafutásomra rányomta a bélyegét. Sosem felejtem el a pillanatot, amikor az orvosok ránéztek a térdemre, és csak rázták a fejüket. Az egyik műtétem után kétszázhúsz öltéssel kellett összevarrni. Annyira fájt, azt mondtam anyámnak, ha szeretsz, ölj meg…” – mondta az olasz.

Baggio 2004-ben akasztotta szögre a stoplist, azóta több mindennel próbálkozott, sportboltot vezetett, edzősködött, de nem igazán találta meg a helyét a visszavonulás óta. Az olasz ikon februárban lesz 49 esztendős.

forrás: NSO