Recent comments

Friss Hírek

Az első olasz kötelező: Bate-Roma előzetes

A Barca ellen bravúros iksz után ma este Fehéroroszországban lépnek pályára a Farkasok, nem titkoltan azzal a szándékkal, hogy mindenáron elhozzák a három pontot a Borisov Arena-ból.



A bajnokságban

A Roma aktuális ellenfele remek bajnoki formával várja az összecsapást: a csapat toronymagasan, 12 ponttal vezeti a fehérorosz ligát, és az augusztusi, jelenleg második helyezett Dinamo Minszk elleni ütközet óta tartja veretlenségi sorozatát. Legutóbbi 6 bajnokijából 4-et megnyert, 2-szer ikszelt, 12-4-es gólkülönbsége pedig egyértelműen tanúsítja, hogy nem igazán van méltó ellenfele a Vysshaja Ligában.

A Farkasok kissé rapszodikusan startoltak a Serie A-ban: bár sikerült legyőzni otthon a Juventust, és az elmúlt fordulóban kiütni az újonc Carpit, a veronai iksz és a Samp elleni vereség alapján a Farkasoknak van még némi gondjuk, ha idegenben kell pályára lépniük, ezt a tényt pedig a BATE megpróbálja majd kihasználni egy bravúros eredménnyel.

A Bajnokok Ligájában

Nem tartott sokáig a BATE öröme a nemzetközi porondon: a Videoton és főleg a Partizan ellen vért izzadva a főtáblára jutó együttes csúnya verségbe futott bele hazai pályán a nyitányon a Leverküsen ellen: hiába vezetett Yermakovich csapata, a németek 1-4-es diadallal utazhattak haza a meccs után, ami azért sokat elárult az E-csoport erőviszonyairól.

A Roma mindjárt a címvédővel kezdhetett, Garciaék pedig rendkívül szervezett, hősies védekezéssel kiharcolták a döntetlent a Barcelona házigazdájaként. Az olaszok mindenképp esélyesként lépnek ma pályára a Boriszov ellen, még ha idegenbeli mérlegük igen gyenge is a Bajnokok Ligájában; legutóbb például a CSZKA Moszkva ellen ikszeltek a tornán egy, a maihoz sokban hasonló, már megnyertnek hitt mérkőzésen, ami nagyban hozzájárult a tavalyi BL-kudarcukhoz.

Hiányzók 

A hazai pálya előnyén kívül talán egy dologba kapaszkodhat igazán a BATE Boriszov: sérülés hátráltatja Iago Falquét, Edin Dzekot és Francesco Tottit; a támadók hiánya mellett a rutinos Keita sem lesz elérhető a középpályán, sőt, a védelemben sincs túl sok opció: Castan továbbra sem száz százalékos, és bár Rüdigerrel ellenben ő nevezve lett a keretbe, újra De Rossi lehet az, aki a középpályáról a védelembe kerül át.  Bár a Roma nagyon jól igazolt a nyáron, és Garciának így is számos lehetőség áll rendelkezésére a C-tervhez, fontos szempont lehet, hogy  jócskán át kell szerveznie csapatát az esti találkozóra: a mester nyilatkozata szerint nem kizárható például egy másik formáció használata, Florenzi pedig a jobb-bekk poszt helyett ezúttal a támadótrió szélén találhatja magát.

Bár a hiányzók inkább a Romát sújtják, két alapember, Vitali Rodionov és Maksim Zhavnerchik sem léphet ma pályára, így a BATE kerete sem teljes.

Várható kezdők

BATE: Chernik; Polyakov, Dubra, Milunovic, Mladenovic; Nikolic, A Volodko; Stasevich, Hleb, Gordeichuk; Jevtic

ROMA: De Sanctis; Florenzi, Manolas, De Rossi, Digne; Pjanic, Nainggolan, Vainqueur; Salah, Gervinho, Iturbe