Recent comments

Friss Hírek

Nekik még Balotelli is betalált, ki is kaptak a Milantól

A bajnokság ötödik fordulójában az AC Milan jó kezdés után egygólos győzelmet aratott az Udinese vendégeként.


A tizedik percben már kétgólos előnyben voltak a vendégek – a kezdés Mario Balotellié volt, aki szerződtetését követően két cserés mérkőzése után először lehetett kezdő –, akik még a szünet előtt háromra növelték a különbséget. 

A szünet után viszont a házigazdák megkezdték a felzárkózást. Az 58. percre már egygólos volt a különbség, a hátralévő időben azonban megélt az előnyéből a Milan.

A Milan harmadik győzelmét aratta a bajnoki szezonban, harmadik idegenbeli fellépésén viszont először szerzett pontot. És ugye mindjárt hármat is. Korábban a Fiorentina és az Inter ellen vendégként nemhogy pontra, gólra sem futotta a Milan erejéből. 

Az Udinese negyedszer kapott ki, harmadik hazai találkozóján is pont nélkül maradt. 

Udinese–Milan 2–3 (Agyemang-Badu 51., D. Zapata 58., ill. Balotelli 5., Bonaventura 10., C. Zapata 45.)

forrás: NSO