Recent comments

Friss Hírek

Maffia és játékos kapcsolatok Olaszországban, 1. fejezet

Mint ismeretes jó pár Olaszországban játszó futballista a hírek szerint bensőséges kapcsolatot ápolt és ápol a mai napig az alvilág harmónikásaival, különböző maffia szervezetek tagjaival. 


A futball és a maffia kapcsolata erősen összefonódik a nagy csizmában, fogadási ügyekben, politikai és egyéb felsőbb körökkel kapcsolatos ügyekben. 

Az utóbbi években a Palermo és az olasz  válogatott támadója és Giuseppe Sculli,a Ndrangetha nevű maffiaszervezet vezetőjének unokája, a Genoa korábbi játékosa, sőt egyszer Szinisa Mihajlovic a Milan és a Roberto Mancini az Inter edzője is közeli kapcsolatba került az alvilággal. Sajnálatos módon a nevük felmerült, és ezzel kapcsolatban rengeteg pletyka született. És még vannak sokan mások is.

Sculli arról volt ismeret a Serie A-ban, hogy fent említett szervezet fejének Morabito-nak volt az unokája, aki később börtönbe kerül a tevékenységei miatt. A család calabriai származású, amely hely köztudottan bűnügyileg erősen fertőzött, a maffia csoportok bázisa volt. A csatár már korábban bizonyosságot tett bátorságáról, hiszen egy korábbi posztunkban láthattátok, hogyan szerelte le szóval a Genoa huligánjainak vezérét. Ezt sokan nem tehették volna meg…

Pályafutása során rengeteg klubban fordult meg Sculli, aki nagy vándormadárnak számított a Serie A-ban, apró szépséghiba, hogy a nagy részét kölcsönben töltötte el különböző együttesekben. A Juventus játékosa például kétszer is volt, de soha nem léphetett a gyepre a zebrák színeiben, mert mindig kölcsön adták a maffia-fiókát. Crotone, Modena, Chievo, Brescia, Messina, Genoa volt sorrendben, az utóbbinál zárta legeredményesebb idényét, hiszen 18 gólt szerzett. teljesítményére felfigyelt a Lazio és 2011-ben átigazolta Giuseppét, aki Rómában is alapember volt, de csak négy gólt szerzett a bajnokságban. Ezután Genovába vezetett az útja és egy kisebb pescarai kitérővel a piros-kékeknél fejezte be az első osztályú karrierjét. Válogatott szinten végigjárta a szamárlétrát az összes utánpótlás együttesben, 202-2004-ig kilenc gólt is szerzett az Olasz U-21-es nemzeti csapatban, de ezután felnőtt szinten már nem volt folytatás…sajnos
2012-ben pedig kapcsolatba hozták a bunda és fogadási botrányban érintett szereplőkkel, őt és Christiano Brocchit is a Zenit védője Criscito, a Siena akkori edzője, Conte és a Lazio csapatkapitánya Stefano Mauri mellett.

Állítólag egész első osztályú pályafutása alatt élt az a pletyka, de nyíltan nem mert róla senki sem beszélni, hogy  Sculli több alkalommal hagyott ki edzést vagy mérkőzéseket származása miatt. Volt rá példa , hogy nagyapjával szemben álló maffia csoportok nyílt fenyegetést küldtek a játékosnak, hogy a nagypapa iránti bosszúból elteszik láb alól… Az azonban sohasem merült fel konkrétumként, hogy maga a játékos részt vett volna-e maffia tevékenységekben.

Egy ígéretes, tehetséges játékos volt, aki bőven nem futotta be a neki szánt pályát, bár azt már régóta tudjuk, a családját, a gyökereit senki sem tudja megválasztani…

A cosa nostra pedig egy igen régóta működő intézmény, olyan íratlan szabályokkal, amik biztosan a labdarúgás felett állnak!