Recent comments

Friss Hírek

A szezon első célja a BL-csoportból való továbbjutás

Massimiliano Allegri a szerda esti, Frosinone elleni hazai bajnoki találkozó előtt tartott sajtótájékoztatón beszélt a csapat idei céljairól, illetve természetesen érintette a sajnos idén rendkívül aktuális témát, a kereten belüli sérüléseket.




Kissé meglepő módon a tavaly a csapatot BL-döntőbe vezető tréner az idei aktuális célként a Bajnokok Ligája kieséses szakaszba való bejutást említette meg.

„Ebben a szezonban az első célunk a Bajnokok Ligája csoportból való továbbjutás.” - nyitotta meg a sajtótájékoztatót Massimiliano Allegri.

„Az első lépést ebbe az irányba megtettük Manchesterben. Genovában nem engedélyeztük az ellenfélnek, hogy veszélyesek legyenek a kapunkra, és ezért teljesen megérdemeltük a győzelmet.

A Genoa elleni mérkőzéshez hasonló találkozók fizikailag mindig nagyon kemény mérkőzések. Jól teljesítettünk, hogy sikerült három pontot begyűjteni egy otthon erős csapattól.

Mario Mandzukic nem érzett semmilyen fájdalmat mérkőzés közben. Az ő sérüléséhez izomfáradtság vezetett.

Az Inter szezonkezdete nem lepett meg. Kemény kerettel rendelkeznek, és veszélyes játékosok erősítik a csapatot.

Holnap a győzelem a célunk, mivel feljebb kívánunk kapaszkodni a tabellán. Számos opció áll rendelkezésemre a Frosinone elleni meccsre, és akár pihentethetek néhány játékost.

Kár jelenleg kihagyni Daniele Ruganit. Nagyon jó hatással képes beállni, komoly minőséggel rendelkezik, illetve nagyszerű természetű futballista.

Mario Lemina jól beilleszkedik a csapatba belső középpályásként. Jól teljesített a Genoa elleni mérkőzésen is.

A Frosinone ellen Gigi Buffon helyett Neto véd majd, valamint pihentetem a holnapi mérkőzésen Martín Cácerest.

A mai napon ki kell értékelnem Álvaro Morata állapotát, amennyiben rendelkezésemre áll, akkor három csatár közül választhatok. Kwadwo Asamoah továbbra is a csapattal készül, és hamarosan ismét játszhat.”

A Juventus 20 fős kerete a következő:

Kapusok: Buffon, Neto, Audero

Védők: Chiellini, Alex Sandro, Barzagli, Bonucci, Rugani, Lichtsteiner, Evra

Középpályások: Pogba, Hernanes, Cuadrado, Lemina, Padoin, Sturaro, Pereyra

Csatárok: Zaza, Dybala, Favilli

forrás: juventuz.blog.hu