Recent comments

Friss Hírek

Kiegyensúlyozatlanok voltunk

Hatalmas csalódást keltve 3-2-es vereséget szenvedett az AS Roma a BATE Boriszov vendégeként a Bajnokok Ligája E csoportjának második játéknapján. 


Az első héten egy biztató, Barcelona elleni döntetlennel kezdő Farkasok edzője, Rudi Garcia szerint csapatából elsősorban a kiegyensúlyozottság hiányzott kedd este.

“Elrontottuk az egész első félidőt. Talán elvesztettük az egyensúlyunkat, hiszen az összes gólt ugyanarról a szárnyról kaptuk. Amikor Vasilis Torosidis beállt, újra kiegyensúlyozta a dolgokat.”

“Gyilkos befejezések mellett egy kis szerencsénk is volt, hiszen Florenzi kapufája kifelé, az övéjük viszont befelé pattant – mi pedig kőkemény árat fizettünk ezért. A futball hibákból épül fel, mi pedig többet követtünk el ezekből. Ugyanakkor a második félidőben megtettünk mindent, amit csak lehetett, és megérdemeltünk volna egy pontot. Egy ilyen első félidő után nem érdemeltünk győzelmet, de egy döntetlen fair eredmény lett volna.”

A Roma ezzel a vereséggel a csoport utolsó helyén tanyázik mindössze 1 ponttal a 4 pontos Barcelona, valamint a 3-3 pontos Leverkusen és BATE mögött.

“Megvolt az esélyünk, hogy pontokat szerezzünk itt, de az első támadásból gólt kaptunk, amitől a csapat szétesett, a második félidőben pedig mindent meg kellett tennünk, hogy visszakapaszkodjunk.”

“Nem hiszem, hogy rossz megközelítéssel kezdtük volna a meccset, mert az első 5 percben jól játszottunk, helyzeteket teremtettünk és nyomás alatt tartottuk őket.”

“Megfizettünk a hibáinkért, és 3-0-s állás után már nagyon nehéz pontokkal térni haza. A szerencse nem a mi pártunkat fogta ma este, de a mi hibánk, és így az enyém is, hogy ilyen rosszul játszottunk az első félidőben. Ma nem voltunk élesek, habár jó néhány játékosunk hiányzott is a csapatból. Úgy gondoltam, a legjobb lesz, ha támadunk, de hiányzott az egyensúlyunk.”

“Sokkal kevesebbet kell hibáznunk, hogy konzisztensebbek legyünk – a Sampdoria ellen szintén túl sokat hibáztunk. Ugyanakkor megvolt a helyzetre a reakciónk, ami azt mutatja, hogy a mentalitásunk megfelelő. Most viszont jó eredményt kell elérnünk a Leverkusen ellen, hogy továbbjuthassunk.”

“Sok egy az egy elleni párharcot vesztettünk az első félidőben, és sokat megnyertünk a másodikban, ez egy fontos jel. Nem harcoltunk eléggé az első játékrészben, teret engedtünk a presszingjüknek, ami sokkal komolyabb hibánk, mint bármi más. Megvolt viszont az esélyünk az egyenlítésre, annak ellenére, hogy 3 gólt kaptunk.” – értékelt a mérkőzést követően Rudi Garcia.

forrás: azzurri.co.hu