Recent comments

Friss Hírek

Már nem babra, hanem pontokra megy a játék

A Bajnokok Nemzetközi Kupája és a Trofeo Tim után ezúttal már nem babra, hanem értékes bajnoki pontokra megy a játék: először csap össze élesben Mancini Interje és Mihajlovic Milanja.




Bár mindkét nyári felkészülési meccsből a Rossoneri került ki győztesként, a mérleg nyelve sokak szerint most talán inkább balra mutat; a Nerazzurrinak ezúttal minden esélye megvan arra, hogy visszavágjon a két vereségért. 

Remekül rajtolt ugyanis az Inter az új idényben: szoros meccseken ugyan, de legyőzte a Carpit és az Atalantát is a hajrában igazolt Jovetic 1-1 góljának köszönhetően, ami minden bizonnyal jót tett a csapat önbizalmának. A Milan, bár az előző fordulóban legyűrte az Empoli alakulatát, talán még mindig érzi a sima vereséget, amibe a nyitófordulóban belefutott a Fiorentina vendégeként.

Ami a vadiúj neveket illeti, mindkét gárda szurkolói izgatottak lehetnek: hazai oldalon a nagy nehézségek árán megszerzett ígéretes középpályás, Ivan Perisic debütálhat, míg a vendégeknél a viselkedésében állítólag hatalmasat javuló Balotelli mutatkozhat be újra. Nem szabad persze megfeledkezni Mancini további szerzeményeiről sem, akiket szintén közvetlenül a mercato vége előtt igazolt a csapat: Felipe Melo, Telles, és Ljajic egyaránt először húzhatja majd magára a kék-fekete mezt ma este tétmérkőzésen.

Jó hír a hazaiaknak, hogy Mauro Icardi, az elsőszámú gólfelelős felépült a találkozóra, annál jobban aggódhatnak azonban Miranda kiesése miatt az Inter-fanok, még ha Mancininek meg is van a körülményekhez képest legjobb B-terve a játékos pótlására Medel személyében.

Ami a támadófrontot illeti, nem csak Jovetictől kell tartani mostanság, hiszen a másik oldalon Luiz Adriano és Bacca is jegyzett 1-1 találatot az előző fordulóban, míg a fent említett Supermario bizonyítási vágya felől semmi kétsége nem lehet a nagyérdeműnek. Az viszont, hogy Ménez mellett Antonellire, Bertolaccira és Niangra sem számíthat sérülés miatt, Mihajlovicnak okozhatott néhány nyugtalan éjszakát az esti találkozó előtt.

A két mester, akik egyébként köztudottan jó viszonyt ápolnak egymással, egyaránt szerényen és tisztelettudóan nyilatkozott, amikor a szezon első Derby della Madoninájáról kérdezték őket:

“A Milan megnyerte az elmúlt két derbit, így mindenképpen ők számítanak favoritnak”-mondta mosolyogva Mancini.

“Lelkesebbek és magabiztosabbak lennénk, ha nyerni tudnánk, de ez még mindig csak a 3. hét.”

“Senki sincs még a legjobb formájában, az Inter és a Milan is olyan sokat változott, hogy időre van még szükség az összeszokáshoz. Szeretnénk, hogy megteljen a stadion, és kötelességünk, hogy újra egy globális eseménnyé segítsük a milánói derbyt.”-tette hozzá az olasz edző.

“Optimista vagyok az Interrel kapcsolatban, hiszen ennél sokkal már úgysem lehetünk rosszabbak.”-mondta kritikusan a sajtótájékoztatón Sinisa Mihajlovic.

“Az Inter mindkét meccsét megnyerte, de csak az utolsó percekben szerzett gólokkal. A Derby teljesen más tészta, és még egyik csapat sincs azon a szinten, amit szeretne elérni”-nyilatkozta a Sampdoria ex-vezetőedzője kollegájához hasonlóan, aki egyébként csapattársa volt a Sampdoriánál, majd segédedzője az Internél.

“Amikor beszélgetünk, sosem a futball a téma. Azt mondta, hogy a Milan a favorit? Nagyon jó barátja vagyok, és mindent megteszek majd, hogy beváltsam a jóslatát. 20 éve vagyunk barátok, az pedig, hogy most itt vagyok, neki is köszönhető, így nagyon hálás vagyok neki.”
Amikor a felállásról kérdezték, a taktikus így felelt:

“Montolivo és De Jong képes együtt játszani, ha megváltoztatjuk a rendszert. Egyelőre egy taktikára koncentráltunk, hogy a csatáraink a lehető legjobb helyzetben legyenek a gólszerzéshez.”

“A döntéseimet a tréningeken látottak alapján hozom, csak a csapat érdekében. Az egyik dolog, amiben nem vagyok még biztos az, hogy kit játszassak Romagnoli mellett a középső védő poszton.”

A lehetséges kezdők:
Inter: Handanovic; Juan Jesus, Murillo, Medel, Santon; Kondogbia, Felipe Melo, Guarín; Perisic; Icardi, Jovetic

Milan: Diego López; Abate, Zapata, Romagnoli, De Sciglio; Bonaventura, Montolivo, Kucka; Honda; Luiz Adriano, Bacca

forrás: azzurri.co.hu