Recent comments

Friss Hírek

José Mauri maradni akar, a kölcsön nem megoldás

José Mauri a téli átigazolási időszakban nem akarja elhagyni a csapatot, hanem szeretne egy kis játéklehetőséget kapni – állítja a játékos ügynöke.

 
A 19 éves középpályás a nyáron csatlakozott a Milanhoz és 4 évre szóló szerződést írt alá. Mauri közel két és fél hónapot követően még nem kapott bizonyítási lehetőséget Mihajlovictól.

“Miért nem játszik José? Erről az edzőt kellene megkérdezni. A kialakult helyzet elképeszt engem, figyelembe véve, hogy ő az egyetlen a csapatból, aki nem kapta meg az esélyt a bizonyításra. A Milan nem mondott semmit nekünk. Ügyfelem célja, hogy kapjon egy kis játéklehetőséget.” – mondta Dino Zampacorta, az olasz középpályás ügynöke.

“Ha a télen kölcsönbe menne más csapathoz, akkor azt mondanám, a klubnál nem hiszik, hogy méltó lenne a Milanhoz. Ellentétben azzal, amit júliusban mondtak. A játékosra való tekintettel ez nem lenne jó jel. Decemberben találkozni fogunk a vezetőséggel és megvitatjuk a helyzetet. Mauri maradni akar, de ha a klub máshogy dönt, akkor körül fogunk nézni. De továbbra is ismétlem, a kölcsön nem az a megoldás, amit szeretnénk.” – fejezte be.

Eközben az Atalanta sportigazgatója elismerte, hogy a nyáron a mercato utolsó napjaiban közel voltak José Mauri szerződtetéséhez, de végül meghiúsult az üzlet. Továbbá a bergamói klub Mauri mellett M’Baye Niangot is szerette volna szerződtetni.

forrás: acmilan.hu