Recent comments

Friss Hírek

16 éves kapusa mentette meg a Milant a vereségtől

A bajnokság 12. fordulójában az AC Milan hazai pályán 0–0-s döntetlent játszott az Atalantával.

 
Az első félidőben mindkét oldalon sok volt a pontatlanság, a csapatok főleg egymás hibáit kihasználva tudtak kisebb helyzeteket kialakítani. 

Az eseménytelenségét jól jelzi, hogy az első játékrészben csupán egyetlen kaput eltaláló lövést jegyezhettünk fel: a 38. percben M’Baye Niang szép cselek után a jobb alsó sarkot vette célba, de Marco Sportiello másodszorra megfogta a labdát. 

A második félidőben mindkét csapat támadóbb szellemben lépett pályára, a kapuk azonban továbbra sem forogtak veszélyben. Fél órával a mérkőzés vége előtt az Atalanta került fölénybe, és tíz percen belül akár a három pont sorsát is eldönthette volna, azonban a Milan fiatal kapusa, Gianluigi Donnarumma több bravúrt bemutatva újra bizonyította rátermettségét a feladatra. Előbb Luca Cigarini fejelt közelről kapura, majd Maximiliano Moralez lőtt kiszorított helyzetből, de a 16 éves kapus mindkétszer hárított.

A 69. percben bal oldali, lapos beadás után Alberto Grassi lőtt 12 méterről, de a hazai kapus ezúttal is a helyén volt, lábbal védte a középre tartó lövést. Tíz perccel később Luiz Adriano fejelt a szöglet után, ám az egyik bergamói védő tisztázott a gólvonalról. A 93. percben megnyerhette volna az összecsapást a Milan, azonban a kontra végén Cerci az oldalhálóba lőtt, így maradt a gól nélküli döntetlen.

Milan–Atalanta 0–0

forrás: NSO