Recent comments

Friss Hírek

Rómában nyert az Atalanta, Genovában a Carpi

A bajnokság 14. fordulójában az Atalanta a fővárosban nyert vendéglátója, a Roma ellen.


Kiegyenlített mezőnyjátékot hozott a Roma–Atalanta ütközet, sok bruszttal a középpályán, kevés színnel és komoly gólhelyzettel. 

A holtpontról a vendégek mozdultak el, akik a szünet előtt megszerezték a vezetést. A második félidőben fokozta a nyomást a házigazda, jöttek friss emberek, de a keménye védekező vendégek kihúzták a kritikus időszakot kapott gól nélkül.  Viszont három játékosuk besárgult. 

A mérkőzés a hajrában dőlt el, amikor létszámban megfogyatkozott a római együttes, illetve a szabálytalanságért megítélt büntetőt German Denis gólra váltotta. A hátralévő bő tíz perc az indulatokról szólt, ment az adok-kapok, két vendégjátékos második sárga lapját is begyűjtötte. Ezt azonban aligha bánta az Atalanta, amely hatodik győzelmét aratta a szezonban, nyolcadik idegenbeli fellépésén a másodikat. 

Harmadszor kapott ki a Roma, hetedik hazai bajnokiján először.


Roma–Atalanta 0–2 (Darío Gómez 41., Denis 82. – 11-esből) 

Hiába került már a 6. percben emberhátrányba a Genoa, két perccel később tíz emberrel is megszerezte a vezetést. 

A vendég Carpi a második félidőben éledt: a szünet után nem sokkal egyenlített, majd a hajrában a győzelmet érő gólt is megszerezte. Második győzelmét aratta a Carpi, hetedik idegenbeli fellépésén az elsőt, így rögtön megnégyszerezte vendégként szerzett pontjainak a számát.

Genoa–Carpi 1–2 (Figueiras 8., ill.  Borriello 58., Zaccardo 81.)

A Chievo hiába szerzett vezetést az első félidő közepén, öngóllal még a szünet előtt szépítettek a vendégek. 

Az Udinese a második félidő elején és a végén is betalált, Cyril Thereau duplázott. Bár az egyikről éppen ő tehetett a legkevésbé, egy rosszul sikerült kapura lövés pattant be róla a kapuba, ami különben mellé ment volna. A két vendéggól között Roberto Inglese még kiegyenlített ugyan, de a végelszámolásnál a gólja már nem sokat ért.


Chievo–Udinese 2–3 (Paloschi 26., Inglese 72., ill. Frey 43. – öngól, Thereau 46., 81.)


A Hellas Verona az első félidő közepén ember- majd gólhátrányba került, a büntetőt értékesítő Daniel Ciofani még a szünet előtt újfent beköszönt, így eldőlni látszott a találkozó. Főként, hogy a második félidő elején már hárommal elhúzott a Frosinone. A Verona azonban nem zuhant össze, a hajrá előtt hét perc alatt szerzett két góllal felzárkózott egygólos különbségre, de a hátralévő fertályóra már kevésnek bizonyult az egyenlítéshez.


A HellasVerona egyedüliként a mezőnyben továbbra is nyeretlen.

Frosinone–Hellas Verona 3–2 (Ciofani 22., 40. – az elsőt 11-esből, Dionisi 48., ill. Viviani 69., Moras 76.)

forrás: NSO