Recent comments

Friss Hírek

Ne most, Sabatini!

Kétségtelen, nem volt szép, amit tegnap a Farkasok szurkolói láthattak a Camp Nouban. 




A Roma végig gyáván, ötlettelenül, és motiválatlanul játszott, a Barcelona pedig természetesen könyörtelenül kihasználta ezt, és 6-1-es győzelemmel biztosította be első helyét az E-csoportban.

A meccs után állítólag Pallotta és Sabatini is hihetetlenül dühös volt; utóbbit többen látták magából kikelve ordítozni Garciával, aki szintén nem fogta vissza magát. Bár mindketten viszonylag higgadtan nyilatkoztak a mérkőzés után, félő, hogy a lehető legrosszabbkor kezdett el kialakulni a balhé Rómában.

Hiszen egy dolgot ne feledjünk: teljesen mindegy, mennyire rossz a csapat statisztikája, és hogy mennyire halványan teljesítettek a Farkasok tegnap este: ha az Olimpicoban sikerül megverni a BATE-t, ott vannak a legjobb 16 között.

Ha már statisztika, természetesen vannak kínos tények, amik mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Egyik csoporttag sem kapott például ekkora pofont a katalánok otthonában: a Leverkusen majdnem ponttal távozott, és a BATE is megúszta egy hármassal. A Roma, Garcia irányítása alatt, 2 alkalommal tudott nyerni 11 BL-mérkőzésén, és harminc gólt kapott ezeken a találkozókon. Félelmetesen rossz mutatók egy ilyen erős kerettel rendelkező csapattól.

De tényleg éppen most, a legfontosabb pillanatban, a cél kapujában kell rázúdítani mindent Rudi Garciára? Most kell a szemére vetni, miért nem akart  tegnap többet kihozni a játékosaiból a Barcelona ellen? Az ellen a Barcelona ellen, akik úgy verték meg Ronaldoékat idegenben 4 góllal, mintha az a világ legtermészetesebb dolga lenne, ráadásul 24:7-es gólaránnyal nyertek meg legutóbbi 9 hazai tétmeccsükből 8-at a tegnapi győzelmet nem számítva? Nem tudjuk persze pontosan, mi hangzott el az említett felek között a mérkőzés után, de szinte tapintható a hirtelen megnőtt feszültség a francia mester körül. Feszültség, ami a jelen helyzetben csakis rosszul sülhet el, hiszen a Románál mindig is kiemelkedően fontos volt a lélektani állapot. Az elképesztő előny, hogy teljesen mindegy, mennyire tömik ki a csapatot, az ő kezükben marad a saját sorsuk, egy csapásra semmivé foszlik, ha ez az atmoszféra kitart a jövő hétig.

Garciának és a Romának most semmi másra sincs szüksége, csak a beléjük vetett hitre. Nyugodjunk bele, egy-két csapaton kívül nem sokan tudták volna sokkal szebben lehozni a tegnapit.  Azonnal el kell felejteni, amit tegnap mutatott a Giallorossi, hiszen mindannyian tudjuk, egy egészen más csapat fut majd ki az Olimpico gyepére, hogy 90 perc után újra továbbjutást ünnepelhessen. Egy olyan csapat, ami sérülésekkel tarkítva is képes lehet legyőzni a vérszemet kapó fehérorosz gárdát, méghozzá látványos, lendületes, élvezhető támadójátékkal. Egy olyan csapat, amely azonban a megfelelő hit és támogatás nélkül össze tud hozni egy elképesztő eredményt is otthon, hogy továbbjuttassa a BATE-t, ahogyan azt például tavaly a Fiorentinával tette az EL-ben.

Nyilván borzasztó nehéz dolga lesz a Romának ha nyerni akar, hiszen a BATE az utolsó pillanatokig a továbbjutás reményében próbálja majd rohamozni Manolasékat jövő héten. Éppen ezért most mindennél jobban szükségük van a feltétel nélküli támogatásra, nem csak saját szurkolóik, hanem az olasz futball megítélése miatt is. A tegnapi zakót nem lesz könnyű megemészteni, de ha valaki őszintén megkérdezi magától, kiegyezett volna-e azzal a csoportok kisorsolását követően, hogy a Roma a világ legerősebb csapata, a remek formában játszó Leverkusen és a szokásosnál is szívósabb BATE ellenfeleként idén végre megcsinálja, csak egy válasz lehet őszinte: “Hol kell aláírni?”

És ezen a tényen az sem változtatna, ha tegnap 20-at kapott volna Garcia Romája.

forrás: azzurri.co.hu