Recent comments

Friss Hírek

Maran és a veronai szamarak újra repülnének

A Chievo Verona a múlt heti Carpi elleni mérkőzésen újra megízlelhette a győzelem ízét, melyre már nyolc mérkőzés óta várt.  


Rolando Maran, a csapat edzője szerint ez fordulópontként szolgálhat a szezon hátralévő részére nézve.
 
A vasárnapi, Udinese elleni mérkőzés előtt Maran a sajtóképviselőinek beszélt arról, hogy hiába ment át a csapat egy nehéz időszakon, mégis sikerült megtartaniuk a pozitív hozzáállásukat.

“A Carpi elleni múlt heti győzelem fontos állomás volt, mely reméljük, hogy a rossz eredményeknek végállomást jelent. Ebből a sikerből hatalmasat meríthetnek a játékosok, mely hosszabb távon is kitarthat” – mutatott rá a tar mester az újonnan szerzett reményre.

“A győzelem jelentette azt az alapot, melyre építkezhettünk egész héten, és reméljük, hogy elég biztos alapot adott a jövőre, de legalábbis a vasárnapi összecsapásig. Az öltözői hangulat sokkal jobb, mint korábban. Bár, ahogy mondtam korábban, eddig sem aggódtam a játékosok elszántsága miatt. Hozzám hasonlóan ők is végig hittek benne, hogy meg tudjuk fordítani a szerencsénket” – beszélt elégedetten a csapatáról.

“A Serie A azért olyan nagyszerű, mert hiába készülsz fel a meccsekre, nem tudhatod, hogy mi lesz a lefújás pillanatában az eredményjelzőn. Ezek a buktatók miatt nem mindig azt az eredményt érjük el, melyet megérdemlünk.”

“Roberto nem tudott rendesen edzeni a héten, mivel belázasodott. Az állapotától függ, hogy játszik-e holnap” – válaszolt arra a kérdésre, mely Roberto Inglese állapotáról érdeklődött.

forrás: azzurri.co.hu