Recent comments

Friss Hírek

Az életem egy bokszmeccs

Az olasz válogatott támadója bár nigériai gyökerekkel is rendelkezik, ő már Olaszországban látta meg a napvilágot 1989-ben. 


2004-ben került az AS Roma akadémiájára, ahol nagyon gyorsan haladt felfelé a korosztályos csapatokban. Erős testfelépítése és kiváló fizikai adottságai lehetővé tették, hogy a nála idősebbek között játsszon. 

Bár tehetségéhez kétség sem férhetett, 2005-től folyamatosan kölcsönjátékosként szerepelt, amíg a Parma együttese 2012-ben egy féléves kölcsön vétel után leigazolta. Második évben egy azt megelőző gyenge idény( nem szerzett gólt a csatár) utáni évben a sonkások is kölcsön adták a Speziának, ahol hét gólt szerzett és az idény végén visszatért, de tovább is állt a Sampdoriához., ahol 36 mérkőzésen nyolc gólt szerzett. Végre alapember volt egy első osztályú gárdában!Ezt követte idén a belga Anderlecht csapata, ahol kirobbanó formába került a támadó, és ennek okán válogatta be Antonio Conte szövetségi kapitány. 

Bár már 2007-től folyamatosan tagja volt a  korosztályos válogatottaknak, és ezután 2014-ben pályára léphetett a felnőtt  csapatban, éppen Genovában , ahol akkor szerepelt a csatár. És gólt is szerzett Albánia ellen!  És furcsa módon nem következett folytatás..Egészen idáig, hiszen pénteken akár újra pályára is léphet, ha úgy dönt a szövetségi kapitány.

“-Minden játékos álma, hogy megmérettesse magát a legjobbak között. És én a legjobb arcomat akarom majd mutatni Antonio Conte szövetségi kapitánynak! Az életem olyan, mint egy bokszmeccs, ahol folyamatosan állom a pofonokat és soha nem szenvedek kiütést! Miután egyszer már lehetőséget kaptam a nemzeti gárdában, ezért mindig is azért küzdöttem, hogy vissza kerüljek ide. “

Klubjában, az RSC Anderlechtnél nagyon büszkék a 26 éves támadóra és nagyon várakozással néznek labdarúgójuk szereplése elé.

“- Belgium fiatal és nagyon tehetséges játékosokból áll, akik nagy jó mentalitással rendelkeznek,erős ellenfél. Erős bajnokság a belga és nagyon jól érzem itt magam!

forrás: azzurri.co.hu