Recent comments

Friss Hírek

Románia ellen zárja 2015-öt a Squadra Azzurra

A belgák elleni pénteki vereséget követően ma este Románia nemzeti tizenegye ellen játszik újabb barátságos meccset az olasz labdarúgó-válogatott, amely érthető módon szeretné egy győzelemmel zárni 2015-öt.



A két csapat egyaránt “pihenhet” a pótselejtezők alatt, hiszen mindkét gárda egyenes ágon harcolta ki a kijutást a jövő évi Eb-re: a románok épp a magyar válogatott csoportjában végeztek a 2. helyen, míg az olaszok a horvátok mellett a magyarok által kiejtett norvégokat is maguk mögé utasítva lettek csoportelsők.

Mindez azt is jelenti, hogy jövőre akár a franciaországi kontinensviadalon is összefuthat egymással a két csapat, ahogy tették azt 2008-ban is: akkor egy igen érdekes csoportban 1-1-re végzett egymással a két csapat (ráadásul Buffon büntetőt védett), majd az utolsó körben a Vb-címvédő olaszok nagy nehezen kiharcolták a továbbjutást, Románia viszont búcsúzott.

Ma este messze nem lesz ekkora tétje az összecsapásnak, erőfelmérőnek viszont mindkét csapat számára kiváló lehetőséget nyújthat a találkozó. Antonio Conte maximalizmusát ismerve ugyanakkor nehéz lenne elképzelni, hogy Itália ne a győzelemre hajtana a románok ellen, akik egyébként a FIFA-világranglista alapján a világ 14. legjobb válogatottja, mindössze egyetlen hellyel és egyetlen ponttal gyengébbek kék mezes kedvenceinknél…

Conte azonban nem csak a meccs apropóján került be a lapokba az elmúlt napokban. A fiatal tréner kapcsán rengeteg pletyka és találgatás látott mostanában napvilágot, mondván, hogy nem teljesen elégedett a rendelkezésére álló feltételekkel, így esetleg idő előtt távozhat a csapattól – most viszont olybá tűnik, hogy távozás helyett inkább szerződést hosszabbíthat a Juve korábbi sikeredzője.

“Igen, ha ma kellene döntenem, így döntenék. Mostanra teljesen belehelyezkedtem ebbe a szerepbe, amely nagyon eltér egy klubedző szerepétől. Hosszú ideig tartott az akklimatizáció: tanultam, ismerkedtem az új helyzettel, és nagyon sok mindent kellett megértenem, többek között politikai dolgokat is. Aztán húztam egy vonalat, és elkezdtem csak a munkára koncentrálni – és most nagyon büszke vagyok mindarra, amit eddig csináltunk.” – fogalmazott a mérkőzés előtt Conte, akivel a hírek szerint egy, a 2018-as Vb-ig szóló kontraktust írathatnak alá hamarosan.

A két csapat az új évezredben 6-szor találkozott eddig egymással, a Squadra Azzurra mérlege pedig igencsak kedvező: zsinórban 4, kapott gól nélküli győzelem után az utolsó két összecsapás (egy a 2008-as Eb-n, egy pedig egy 2010-es barátságos meccsen) egyaránt 1-1-re végződött.

A párizsi események hatására különösen erős lesz a rendőri készültség a bolognai összecsapáson: a hírek szerint 150 fős különleges alakulatot vezényelnek a helyszínre, a stadion környékén végig fokozott lesz a rendőri jelenlét, és a stadionba való beléptetés is szigorúbb lesz a megszokottnál.

Conte a hírek szerint ezúttal is a 4-4-2-es hadrend mellett teheti le a voksát, amely szituációtól függően könnyen 4-2-4-re változhat a meccs közben. Chiellini a védelem bal oldalán játszhat, El Shaarawy és Soriano pedig az első perctől a pályán lehetnek majd, míg elöl Eder és Pellé kettőse rohamozhatja majd a román kaput.

Várható kezdők:
OLASZORSZÁG (4-4-2): Buffon – Darmian, Barzagli, Bonucci, Chiellini – Florenzi, Marchisio, Soriano, El Shaarawy – Eder, Pellé.

ROMÁNIA (4-2-3-1): Tatarusanu – Sapunaru, Grigore, Chiriches, Rat – Pintilii, Hoban – Maxim, Sanmartean, Torje – Stancu.

forrás: azzurri.co.hu