Recent comments

Friss Hírek

Élcsapatok rangadója a San Paoloban

A listavezető Internazionale látogat a szorosan mögötte tartózkodó Napolihoz a 14. forduló rangadóján. 


Mindössze két pont a különbség a két együttes között, ami a csapatok formáját nézve nem is meglepő. A hazaiak ráadásul az Európa-ligában is vitézkednek, hiszen veretlenül vezetik a csoportjukat, és kiváló formát mutatnak. 

A nerazzurri pedig az idény előtti várakozásait végre tettekben is kinyilvánítja, hiszen magabiztosan menetel a Serie A-ban.

Bár az idény elején rengeteg kritikát kapott a déli csapat játékát illetően Maurizio Sarri, mostanra úgy tűnik, beérik az ősz mester munkája. Nápolyban egyre nagyobb jobban örülnek neki, hogy elhozták Empoliból a toszkán edzőt. A mester rendbeszedte a csapat védekezését, amelynek alappillére lett Koulibaly. Eddig sem volt gond a játékos erőnlétével, de most fejben is nagyon ott van a védő. Ehhez jön a védekező középpályások kiugró teljesítménye, Jorginho és Allan a posztjuk talán legjobbjai az olasz bajnokságban, rengeteg megszerzett labda és sikeres párharc jellemzi őket.

A kimagasló védekezés pedig nem megy a támadások rovására: Gabbiadini és Hamsik remekül kiegészíti egymást, Insigne pedig élete formájában van, jó úton halad a tehetség jelzőtől a klasszis felé az apró termetű szélső. Nála a képet talán csak az Antonio Conte szövetségi kapitánnyal való nézeteltérése rontja kissé, de ez a probléma még megoldódhat a jövőben. Higuain pedig kirobbanó formában ontja a gólokat, az utóbbi évekhez hasonló lendülettel. Callejón most már néha passzol is a szélről a társaknak, ami nagy előrelépés a tavalyi idényhez képest…

Roberto Mancini egyelőre betartja az ígéretét, hiszen az idény előtt a bajnoki címért harcoló együttest ígért, amit meg is kapott a nerazzurri  népes szurkolótábora. A milánóiak szépen haladnak előre a bajnokságban, múlt hétvégén gólfesztivált rendeztek hazai pályán a feljutó Frosinone ellen, négyet rámoltak be a kiscsapat hálójába. Ez azért is volt nagy szó, mivel előtte nyolc találkozót is 1-0-ra nyertek meg Mancio fiai. Bár az eredmények jöttek, a kritikusabbak fanyalogtak a vékonyka sikerek miatt, mondván, hogy egy gólos sikerekkel nem lehet majd bajnokságot nyerni. Zárójelben jegyeznénk meg: nem egy olyan élcsapat volt az olasz labdarúgás történelmében, amely a “nemkapunkgóltésegyetrúgunk” taktikára épülve hódított el sorozatban scudettókat…

Főleg, ha a gárdának ilyen képességű kapusa van, mint Handanovic. A szlovén válogatott hálóőr kiválóan beleillik a képbe, hiszen a liga legjobb kapusainak egyike, és nem mellesleg büntető-specialistának is mondható. A védelem felkészültségét jellemzi a mindössze hét kapott gól, ami nagyon jónak mondható. A Murillo, Miranda belső páros remekel a hátsó alakzatban, az elmúlt meccsen előbbi gólt is szerzett.
Ami a nápolyiaknak Jorginho és Allan, az Milánóban a Kondogbia-Melo páros: labdaszerző-gépek hihetetlen futásmennyiséggel, szinte áthatolhatatlan külső védelmi vonalat képezve a védelem előtt. Melo sokadvirágzását éli, főképpen a Juvéban eltöltött rövidebb időszak után, mivel Torinóban nem tudott jó teljesítményt nyújtani a brazil. De a Galatasarayban eltöltött évek alatt ismét magára talált, most pedig élvezi Mancici bizalmát. Magát elpusztíthatatlanként aposztrofálta a labdarúgó, legnagyobb erénye a kitartása, soha nem adja fel a párharcokat, ezáltal nagyon keveset is veszít belőlük.

Kondogbia a tavalyi Bajnokok Ligájában a Monacóban már megmutatta a képességeit, és hamar beilleszkedett a kék-fekete csapatba is. Biabiany játéka kellemes meglepetés, bár  profi pályafutása elején már szerepelt az együttesben a szélső, de akkor még nem hagyott mély nyomot a szurkolók emlékezetében. Főként a Parmában eltöltött időben számított húzóembernek egy elsőosztályú csapatban, akkor gólerős volt Jonathan. Milánóba visszatérve most bizonyítja a tehetségét, és remélhetőleg húzóemberré válik – a képességei megvannak hozzá.

A tavalyi gólkirály Icardi és a Manchesterből igazolt Jovetic viszont kissé nehezen melegedtek bele az új szezonba. A montenegróit ráadásul sérülések is hátráltatták Angliában, a térde nagyon sokáig rakoncátlankodott. Felépülése után aztán parkolópályán volt a Cityben, nem igazán számított alapembernek. Az Inter vezetősége mégis bízott abban, hogy a a csatár majd meg tudja ismételni a Firenzében eltöltött esztendőket, akkoriban még nagy loboncot viselve a liga klasszisai között tartották számon. Bár mondhatnánk, de nem gondoljuk, hogy Mauro Icardi ráült a babérjaira, hiszen a tavalyi gólkirály egyelőre négy gólos a bajnokságban, ami tőle visszafogott teljesítmény. Bár családi élete még rendezettebb lett, gyereke is született, mégsem tudott a szezon elején a kapuba találni a center. Bár az ő formája nagyban függ a kiszolgálás minőségétől is, hiszen igazi csúcsékként a büntetőterületen belül érzi magát a legjobban az argentin.

A két első számú támadó, Higuain és Icardi csatájaként is beharangozták a mai mérkőzést: mindketten argentinok, de posztjukat tekintve riválisok lennének a válogatottban is – ha Icardinak bizalmat szavaznának… Bár tavaly olasz gólkirály lett, a Copa Americára mégsem vitte magával Bielsa szövetségi kapitány, ami meglehetősen furcsa döntés volt, a csatár hangot is adott csalódottságának. Az eredményesség tekintetében Pipita, alias Higany eléggé elhúzott honfitársától, hiszen 10 góllal, a Sampdoriás Ederrel társbérletben vezeti a góllövőlistát, szemben Icardi fent említett négy találatával.

Az esélyeket illetően megoszlanak a vélemények, hiszen ezen a rangadóan az nyerhet, aki több kockázatot vállal majd a találkozón. Mivel a Napoli van hazai pályán, ezért Sarrinak kell egy támadóbb taktikával előrukkolnia, hiszen esetleges hazai győzelem esetén helyet cserélne a két gárda a táblázaton. Mancini pedig pontot vagy pontokat akar elhozni a San Paoloból, úgyhogy nagyon szoros mérkőzésre lehet számítani.

Döntetlen?

forrás: azzurri.co.hu