Recent comments

Friss Hírek

Ez a mérkőzés nem életről és halálról dönt

A ma este megrendezésre kerülő derbivel kapcsolatban természetesen a Milan edzője, Sinisa Mihajlovic is megszólalt. 


A szerb mester úgy látja, hogy a Juventus elleni mérkőzés nem bír mindent eldöntő jelentőséggel.

“Felesleges arról beszélni és bizonygatni, hogy milyen fontos a Juventus elleni derbi. Nem csak történelmileg bír súllyal, de a bajnokság szempontjából is. Én is és a játékosaim is mindent el fogunk követni, hogy ehhez mérten fussunk ki a pályára” – mutatott rá Mihajlovic az összecsapás fontosságára.

“A Juventus erős és egyre jobb formába lendül a szezon előrehaladtával. Én azonban biztos vagyok benne, hogy az ő szintjükön tudjuk felvenni a küzdelmet és nyerni. Egy közvetlen riválisunk ellen játszunk, ezért fontos, hogy a saját játékunkat játszuk. Ha ez sikerül, akkor megnehezíthetjük a dolgukat” – értékelte a Juventus elleni mérkőzést.

“Nagyon érdekes a Milant irányítani. Ha vesztesz, akkor mindenki a klubnál tragédiaként éli meg és a világ minden fájdalmát átérzik. Ha győzöl, akkor pedig a mosolyok mögött azt látod, hogy könnyebben is lehetett volna” – osztotta meg eddigi tapasztalatait a szerb.

“Le kell szögezni, hogy ez a mérkőzés nem életről és halálról dönt. Ezt a játékosoknak is tudniuk kell a végső sípszó elhangzásakor, legyen bármilyen is az eredmény.”

“Nem szokásom más csapattal foglalkozni, mint ahol épp vagyok. Max nagyszerű edző, meg fogja oldani a Juventus gondjait” – kerülte ki a provokatív újságírói kérdést.

forrás: azzurri.co.hu