Recent comments

Friss Hírek

ALLEGRI: A Toro pontot érdemelt volna

A Juventus edzője, Massimiliano Allegri szerint egy döntetlennel igazságosabb eredmény született volna a torinói derbin, ám csapata a végsőkig hitt a győzelemben és végül meg is szerezte azt. 


Stephan Lichtsteiner kiállítását követően a Juve nem tört meg, sőt, Andrea Pirlo “last minute” találatával mindhárom pontot otthon tartotta.

„Egész jó első félidőt játszottunk, leszámítva, hogy kaptunk egy buta gólt – értem ezt úgy, hogy Bruno Peres 70 métert futott a két tizenhatos között anélkül, hogy bárki megtámadta volna. A szünet után már nem voltunk olyan élesek és az egyenlítés után nehézségeink adódtak.” – elemezte a történteket a mester a Sky Sport Italia-nak adott nyilatkozatában.

„A labdarúgás drámai jelenetekre képes, a játékosok pedig a végsőkig küzdöttek, hogy a Genovában elhullajtott pontokat pótolják. Talán a döntetlen lett volna igazságos, de a Genoa ellen mi is pontot érdemeltünk volna, mégis gólt kaptunk az utolsó percekben.


Az egyenlítést követően 7-8 percig igen dekoncentráltan futballoztunk. Ilyesmi előfordul, a Toro stílusa pedig arra késztetett, hogy többet kellett futni, mivel széthúzták a játékot a pálya teljes szélességére. A kiállítás után azért Ogbonnát küldtem be, mert több védőmunkára volt szükség hátul, tíz emberrel könnyen lekontrázhattak volna.

Megdicsértem a srácokat, amiért végig hitték és hajtották a győzelmet. Tévez a Juventus és Argentína színeiben is őrületes intenzitással játszott, szinte megállás nélkül, emiatt kissé elfáradt. Pogba szintén kimerült volt, emellett időnként túlságosan is előreszaladt, elszakadva a többi középpályástól.

Szeretném gyakrabban forgatni a keretet, de jelenleg több játékosunk is pályán kívülre szorult. Egyedül a támadósorban és egy-két középpályás poszton tudok variálni.

Allegri még az Olimpiakosz elleni, igen szoros győzelmet követően híresült el a “fiuuu” – a megkönnyebbült sóhajnak megfelelő – hangutánzó szóval tarkított Twitter-bejegyzése okán.

„Hogy ezúttal mit is írhatnék? Fiuuu, második felvonás.” – zárta viccelődve a Mester.

forrás: juventuz.blog.hu