Recent comments

Friss Hírek

GARCIA: Tettünk egy lépést hátrafelé

Gól nélküli döntetlennel ért véget a forduló legnagyobb rangadója, a Roma-Milan összecsapás tegnap este.


Lássuk, hogyan értékelt Rudi Garcia.

“Úgy gondolom, hogy most hátrafelé tettünk egy lépést, és sokkal inkább elveszítettünk két pontot, mintsem nyertünk egyet. Ugyanakkor hiába voltak meg a lehetőségeink a gólszerzésre, talán mégsem volt elég helyzetünk, és határozottan hiányzott a csapat játékából a kreativitás Miralem Pjanic távollétében. Amellett sem mehetek el szó nélkül, hogy volt egy teljesen egyértelmű kezezés a Milan tizenhatosán belül, amiért nem kaptunk büntetőt. Ennek ellenére jobban kellett volna játszanunk ez ellen az ultra-defenzív Milan ellen. Egyébként régóta mondom már, hogy az alapvonali játékvezetőknek is muszáj lenne ilyen helyzetekben felelősséget vállalni és segíteni a döntést, vagy nincs is értelme, hogy ott álljanak a vonal mellett. A Milan védelme kifejezetten jól teljesített, az öt középpályásukkal kevés teret hagytak nekünk a játékra, és Diego Lopez is bemutatott három vagy négy nagyszerű védést. Az is problémát jelentett, hogy nem tudtunk annyiszor megszabadulni De Jongtól, mint ahogy azt edzéseken begyakoroltuk.”

“Azt hiszem, a karácsonyi szünetet most az összes csapat örömmel veszi. A játékosok nem gépek, akik képesek ugyanolyan szinten játszani 10 teljes hónapon keresztül, szükségük van erre a rövid szünetre fizikálisan és mentálisan is. Remélem, hogy Olaszországban továbbra is megmarad a karácsonyi szünet, ugyanígy érdekes lesz majd figyelni az angol csapatokat a szezon második felében – valószínűnek tartom, hogy tavasszal náluk több lesz a sérülés, mint a Serie A-ban vagy a Ligue 1-ben.”

“2015? Három trófeáért vagyunk versenyben, a célunk pedig egyértelműen az, hogy meg is nyerjük ezeket. Ezért is mondtam azt a játékosoknak, hogy menjenek haza, pihenjék ki magukat a szünetben, majd térjenek vissza ugyanazzal a vasakarattal, ami lehetővé tette az elmúlt 5 hónap kiváló eredményeit.” – értékelt Rudi Garcia, a Roma trénere a Sky Sport Italiának, akik természetesen kollégáját is mikrofonvégre kapták.

forrás: azzurri.co.hu