Recent comments

Friss Hírek

Az Inter felállt a Lazio ellen kétgólos hátrányból

Vasárnap este Olaszországban az Internazionale a tabella negyedik helyén álló Lazióval csapott össze 2014 utolsó Serie A-s mérkőzésén.


Bizony, elmúltak már azok a daliás közelmúltbeli idők, amikor egy Internazionale–Lazio bajnoki világszerte remegve várt rangadónak számított, korszakos klasszisok összecsapásának; és azok az euroszázmilliók is rég elfüstöltek már az őrületes átigazolások oltárán, amelyeket akkoriban kipengetett a két klub. 

Igaz, Javier Zanetti és Giuseppe Bergomi minden bizonnyal jobban muzsikált volna még most is, mint a Juan Jesus, Andrea Ranocchia kettős, amely mellett az első félidőben a laziós Felipe Anderson kétszer is könnyedén gólt szerezhetett.

Előbb egy nem éppen tökéletes labdalevételre is a szélrózsa irányaiba száguldott szét s tova az Inter-védelem, Samir Handanovic pedig mozdulni sem tudott (0–1), majd a felezővonaltól úgy jutott el a brazil az ötös előteréig, hogy egymással versengve futottak el előle a bekkek. Handanovic pedig mozdulni sem tudott: 0–2!

Egy majdnem a bal felsőbe akadó Fredy Guarín-lövésen kívül az Inter semmilyen veszélyt sem jelentett a Lazio kapujára az első hatvan percben, de aztán Mateo Kovacic megunta, hogy jobbnál jobb passzait elrontják társai, és mérgében őrületes bombagólt lőtt 19-ről, kapásból a jobb felsőbe. 1–2! 

Nagyon elfáradt a végére az igen tartalékos Lazio, az Inter megúszta Danilo D'Ambrosio kiállítását (sárga lappal a zsebben felrúgta becsúszva hátulról Andersont); és éppen a védő volt az, aki rosszul találta el az ötösön a fiatal csereember, Federico Bonazzoli szabadrúgását, ám Rodrigo Palacio kapuba vágta az elé csorgó labdát. 2–2!

Az argentin csatár eddigi utolsó bajnoki gólját éppen a Lazio ellen szerezte, még a tavasszal.

Tovább már nem jutott Roberto Mancini csapata, merthogy Federico Marchetti lehúzta a redőnyt – döntetlennel búcsúzott tehát a Serie A a 2014-es esztendőtől, 2008 óta először ikszelt egymással az Inter és a Lazio.

Internazionale–Lazio 2–2 (Kovacic 66., Palacio 80., ill. F. Anderson 2., 37.)  

forrás: NSO