Recent comments

Friss Hírek

Ők lehetnek a januári mercato sztárjai

Bár néhány nap még hátravan 2015. első napjáig, amely az újév mellett futballberkekben természetesen a januári mercato nyitását is jelenti, mi néhány nappal a start előtt összeszedtük, kik lehetnek a főszereplők a piacon az előttünk álló egy hónap során.


Mondhatni szokásosan ezúttal sem várható igazán nagy mozgolódás a téli transzferidőszakban, elsősorban a tavaszi hajrára, valamint a BL/El-szezonra szükséges erősítések, a lyukak betömködése, a be nem vált igazolások elpasszolása vagy lecserélése jelentik majd a vezérfonalat. Lássuk, ez alapján kiknek a klubváltása (vagy annak lehetősége) mozgathatja meg leginkább az újságírók fantáziáját, kiknek a nevével találkozhatunk majd a leggyakrabban.

10. Mario Balotelli (Inter, Samp)
Egyre biztosabb, hogy eljátszotta a nyáron utolsónak beharangozott esélyét Mario Balotelli a Liverpoolnál, ugyanakkor az is egyre valószínűbb, hogy hamarosan kaphat egy utolsó utáni esélyt a balhés csatár. Az elmúlt hetekben elsősorban a remek szezont futó Sampdoriával boronálták őt össze, majd néhány napja SuperMario nyilatkozott úgy, hogy a bőröndje becsomagolva várja, hogy visszatérhessen oda, ahonnan jött. Mi mindenesetre nem sok esélyt látunk a januári klubváltásra, a genovai transzfer Balotelli büszkesége, a milánói pedig az Inter büszkesége miatt nem fog létrejönni.


9. Kevin Strootman (Manchester United)
Egyrészről nyilvánvaló, hogy hatalmasat fogott Kevin Strootman leigazolásával a Roma 2013 nyarán, másrészről viszont az is tény, hogy a holland középpályással tengernyi gond szakadt a nyakukba. Strootman első fél éve a pazarnál is pazarabbra sikerült, de 2014 elején jött egy súlyos sérülés, ami nem csak Kevin Vb-jét vágta tönkre, de egészen decemberig az oldalvonal mellé szorította őt. Emellé ráadásul tömegével érkeztek a távozásáról szóló pletykák, és bizony nem kizárt, hogy a Manchester United nyáron csak a sérülés miatt nem indított igazán komoly rohamot. A friss hírek azonban arról szólnak, hogy a pályára nemrégiben visszatért játékos most már tényleg vörösbe öltözhet bordó helyett – akár már januárban.


8. Sebastian Giovinco (?)
Egyelőre meglepően kevés hír látott napvilágot Giovinco esetleges klubváltásával kapcsolatban, holott ő az, akinek az értékesítését szinte biztosra vesszük. Az Atom Hangya Torinóba való visszatérése óta egy alapemberként eltöltött szezont követően már tavaly is a padra szorult Conténál, idén pedig mindössze 187 (!!) perc jutott neki Allegrinél, gólt még véletlenül sem szerzett, és láthatóan még a 18 éves Coman is előtte van a sorban. Hab a tortán, hogy a szerződése júniusban lejár, így ez az utolsó lehetősége a Juvénak, hogy pénzt csináljanak az apró termetű támadóból. Egy időben a Napolival hozták szóba Insigne pótlására, de úgy néz ki, Benítez nem vele tervez – a hová tehát hatalmas kérdőjel, de szinte borítékolható, hogy klubot vált a télen.


7. Simone Zaza (Juventus)
Márpedig ha Giovinco távozik, a Juventusnak szüksége lesz egy csatárra. Bár számtalan hír látott napvilágot e témában az elmúlt hetekben, ezeket megszűrve csupán két név tűnik reálisnak a Juvéval kapcsolatban. Xerdan Shaqiri iránt már nyáron is élénken érdeklődtek a Zebrák, így tényleg nem tartjuk kizártnak, hogy szívesen látnák őt a csapatban (ahogy az is tény, hogy a svájci mindenképpen szeretne megpattanni Münchenből), de a fiatal szélső kivásárlási ára bizony elrettentheti az olasz rekordbajnokot – ráadásul a hírek szerint Shaqiri megszerzéséhez egyre közelebb az Arsenal. Így egy név marad: Simone Zaza “hazarendelése” viszont egyre valószínűbbnek mutatkozik. A 23 éves csatár az idei szezonra “kinőtte magát”, Berardit megelőzve idén 6 góljával a Sassuolo talán legjobbja – ebből egyet a Juvénak lőtt. Emellett bemutatkozott és be is talált a válogatottban is, a Juve pedig könnyen lehet, hogy él a visszavásárlási opciójával, amely nagyjából 12 és 15 millió euró közötti összegért garantálhatja Zaza érkezését Torinóba.


6. Lukas Podolski (Inter)
Roberto Mancini kinevezése óta egyértelműen csatárt keres az Inter. Bár Mauro Icardi és Pablo Osvaldo pazar formát mutatnak, és Rodrigo Palacio tavalyi formája is visszatérhet még, egyértelmű, hogy igen vékony a Nerazzurri listája a támadószekcióba, pláne, mivel Mancio kukába dobta az egycsatáros játékot. Éppen ezért ezen a poszton lehet legaktívabb januárban Milánó kékebbik fele, Eric Thohirék bevásárlólistáján pedig két név szerepel az élen. Miután az egyik kiszemelt bár szívesen szerződne az Interhez, végül minden bizonnyal kénytelen lesz a városi riválishoz aláírni (lásd lentebb), úgy néz ki, marad a másik jelölt, így a világbajnok német csatár, Lukas Podolski lehet a befutó. Poldi nyáron kis híján a Juventushoz szerződött, de végül maradt az Arsenalnál, ahol azóta sem kap elegendő játéklehetőséget (a szezonban csak egyszer volt kezdő), mostanra pedig angol és olasz lapok is szinte biztosra veszik, hogy januárban kölcsönveszi őt az Inter. Egy rutinos és gólerős csatárt kaphat tehát Mancini.


5. Stephan Lichtsteiner (?)
Igen érdekes a helyzete a svájci gyorsvonatnak, akinek a jövőjéről tényleg mindenfélét olvashattunk már a szezon során. Lichtsteiner egyrészről alapembere a Juvénak, idén máris 22 meccsnél tart, ebből 20-szor kezdő volt. Másrészről viszont a formájával már jó ideje nincs megelégedve a Juventinók többsége: bár védekezésben többé-kevésbé rendben van a játéka, támadásban szinte használhatatlan, beadásai továbbra is nagyon gyöngék, és egyre többször hívja fel magára a figyelmet felesleges szabálytalanságokkal és reklamálásokkal. A svájci ráadásul már 30 éves, és hónapokig hallgattuk, hogy nem hajlandó meghosszabbítani a jövő nyáron lejáró szerződését, mert jóval borsosabb fizetést szeretne kiharcolni – bár újabban úgy hírlik, közel az aláírás, mégsem lepődnénk meg csöppet sem, ha Lichtsteiner a januári mercato során elhagyná Torinót, és talán Olaszországot is – a mai lapok szerint a Manchester United húzhatja be őt.


4. Martín Montoya (Juventus)
Lichtsteiner távozása mellett egy újabb érv az az érdeklődés, amelyet a rekordbajnok mutat a Barcelona saját nevelésű hátvédje, Martín Montoya iránt. A mindössze 23 éves kiválóság már évek óta a Barca felnőtt csapatát erősíti, idén viszont Luis Enriquénél nem kap lehetőséget (mindössze 2 meccsen játszott a szezonban), így a fejlődés és a játéklehetőség reményében távozni szeretne a télen. Karácsony napjaiban már azt is olvashattuk egyre több forrásban, hogy a Bianconeri megegyezett a játékossal, akinek 4 éves szerződést kínáltak, így már csak a Barcával kell dűlőre jutni. Ez utóbbi viszont nem lesz egyszerű, a 12 millióra taksált játékost a katalánok 20 millióért adnák, így könnyen lehet, hogy egy kölcsön+opciós jog variációval próbálkozik majd a Juve vezérkara. A védelem jobb és bal oldalán is bevethető játékos mindenesetre egyre közelebb Itáliához…


3. Manolo Gabbiadini (Napoli)
Listánk elejére, a dobogóra már csupa olyan játékos fért fel, akinek nem csak a neve miatt szólna nagyot a transzfere, de a megvalósulásra is jó esély kínálkozik. A Sampdoria minden várakozást felülmúló menetelésében elévülhetetlen érdemei vannak Manolo Gabbiadininek, akinek az idei szezon végre meghozhatja a várt áttörést. A 23 éves, kiváló bal lábbal megáldott Gabbiadini 15 meccsen 9 gólnál jár a Samp mezében idén, a Juventus elleni bajnokit például kis híján egymaga fordította meg, csak ugye ott volt Buffon… Remek formája ellenére úgy tűnik, hogy a Juve nem számol vele, így hiába van félig az ő tulajdonukban, szabad lehet az út a Napoli előtt. Benítez egyrészt Insigne sérülése miatt helyettesnek szánná Manolót, másrészt Nápoly ideális terep lehet neki a kibontakozásra és az újabb szintlépésekre is. A Napoli nagyjából 15 millióért teheti rá a kezét az olasz futball nagy ígéretére, ezen az összegen a Juve és a Samp osztozna meg.


2. Fernando Torres (Atlético Madrid)
10 éve még Európa egyik legígéretesebb csatáraként tartották számon, 5 éve pedig valóban a kontinens egyik legjobbja volt, aztán valami elromlott. Fernando Torres, a Kölyök, akiért a Liverpool és a Chelsea összesen csaknem 100 millió eurót fizetett ki, idén nyáron újabb esélyt kapott, hogy a londoni szenvedés után a végére még rendbeszedje romokban heverő karrierjét, de hiába. Torres a Milanban sem tud villogni, sőt, jobbára Olaszországban is csak küszködik, 591 perc alatt egyetlen árva gólt szerzett, azt is 3 hónapja. Ahogy Balotelli megbukott pusztán fél év alatt Liverpoolban, úgy Torres sorsa is eldőlt ugyanennyi idő alatt Milánóban. El Nino utolsó utáni esélyébe próbálhat belekapaszkodni: szinte már csak a hivatalos bejelentés hiányzik, hogy Torres újból nevelőegyesülete, az Atlético Madrid játékosának vallhassa magát. A Matracosok a jelek szerint készek megadni ezt a végső lehetőséget a spanyol csatárnak, akinek a hazatéréséhez épp egy olasz játékos jelenti a kulcsot…


1. Alessio Cerci (Milan, Inter)
Ő pedig nem más, mint Alessio Cerci. A bongyor hajú szélső érdekes és ellentmondásos figura, lehet őt nagyon szeretni és nagyon nem szeretni, lehet isteníteni a képességeit és lehet borzasztóan túlsztárolt játékosnak is tartani. Hogy mi az igazság, azt nem a mi posztunk eldönteni (legalábbis nem itt és most), az viszont kétségtelen, hogy Cercinek nem jött be a nyári váltás. A Torinonál villogó, a Vb-t is megjárt szélsőért 15 milliót sem sajnált a friss spanyol bajnok, azóta viszont tragédiába fordult a történet: Cerci kezdőként 0 (!), csereként 8 meccsen kapott szerepet, egyetlen gólt szerzett (a Malmö 5-0-s kivégzésekor), ugyanakkor begyűjtött már egy pirosat is a Valencia elleni rangadón. Mindezek után talán senkit nem lep meg, hogy Cerci szinte biztosan távozik a spanyol fővárosból – a kérdés már csak az, hogy hova. Két legkomolyabb érdeklődője a sors fintora folytán épp a két milánói klub, akik közül Cerci szíve szerint az Intert választaná – állítják a lapok -, az Atleti viszont sokkal inkább a Milannak adná, már csak a Torres-ügylet sikeres nyélbeütése miatt is. Ahogy azt Torresnél már említettem, mostanra finisbe érkeztek a tárgyalások, és akár napokon belül megkaphatjuk a hivatalos bejelentést, ugyanakkor a mercato természetét ismerve az sem lepne meg senkit, ha végül január egyik leghosszabb huzavonája alakulna ki a dologból. Akárhogy is, Cerci az Atléticónak nem, de a mercatónak mindenképpen főszereplője lesz.


forrás: azzurri.co.hu