Recent comments

Friss Hírek

NAPOLI: Megvan a magyar csatár új klubja

A Nemzeti Sport értesülései szerint az olasz harmadosztályon belül cserél klubot januárban Novothny Soma, akinek lehetséges váltásáról már korábban is írtunk. 



A Serie A-ban szereplő Napoli magyar csatára a 2014–2015-ös szezon kezdetén szerződött a Mantovához, és januártól a szintén a Lega Pro A csoportjában szereplő FC Südtirolnál folytatja kölcsönben. 

Novothny a Mantova jóvoltából már a január 5-én kezdődő téli átigazolási időszak előtt új csapatával készülhet, így január 6-án – a 19. forduló nyitó mérkőzésén – akár be is mutatkozhat az FC Südtirolban az Arezzo ellen.

A magyar csatárt a Mantovánál elkerülték a gólok (13 találkozón öt alkalommal volt kezdő, gólt nem szerzett), a Südtirolnál az az Adolfo Sormani vezetőedző segíthet neki formába lendülni, aki 2012 nyarán a Napoli Primaverához hívta, majd egy évvel később a Watfordnál – Gianfranco Zola menedzser másodedzőjeként – is dolgozott Novothny lehetséges átigazolásán, ez végül nem valósult meg. 

A Südtirol 18 forduló után a Lega Pro (olasz harmadosztály) A csoportjának 9. helyén áll, 10 ponttal lemaradva a biztos feljutást jelentő első helytől és 8 pontra a rájátszást érő pozícióktól (2-4.).

forrás: NSO