Recent comments

Friss Hírek

MANCINI: Inkább az El-győzelem, mint a dobogó

Roberto Mancini, az Inter régi-új vezetőedzője elmondása szerint szívesebben hódítaná el a szezonban az Európa-ligát, mint hogy az olasz dobogón végezzen együttesével.


Mint ismert, az Európa-liga megnyerése immár egyben BL-indulást garantál a végső győztesnek. 

Az olasz bajnokságban az első három helyen végző együttesek nyernek jogot arra, hogy az elitsorozatban elindulhassanak, a korábbi Manchester City-menedzser pedig inkább az előbbi módon térne vissza a BL-be.

„Klubként célunk, hogy visszatérjünk a Bajnokok Ligájába – mondta Roberto Mancini. – Tudjuk, hogy ez két úton járható. Hogy melyiket választanám? Az Európa-liga-győzelem jobb lenne, mint a harmadik hely, hiszen ez azt jelentené, hogy csupán hat hónap után máris a magasba emelhettünk egy trófeát.”


forrás: NSO