Recent comments

Friss Hírek

Inter-zakó Rómában, megvannak a dobogósok

A Lazio 2–0-s győzelmet aratott az Internazionale felett a bajnokság 36. fordulójának vasárnap esti mérkőzésén, így eldőlt, hogy a vesztes Inter nem érhet oda a dobogóra.


Ha az Internazionale életben akarta tartani minimális BL-reményeit, akkor nyernie kellett volna Rómában a Lazio ellen – ehhez képest a házigazda már a 8. percben megszerezte a vezetést. Senad Lulic készített elő, Miroslav Klose kilépett a védők között, szépen megvárta, míg Samir Handanovic „leül”, majd egy higgadt löbböléssel előnyhöz juttatta a Laziót.
Ezzel az első félidő érdemi összefoglalóját le is lehetett zárni, bár a hazai kapus, Federico Marchetti a játékrész közepén védett egy nagyot Sztevan Jovetics lövése után – a Lazio nem érdemtelenül vezetett 1–0-ra.

Az Inter inkább erőlködött, mint veszélyeztetett, amikor veszélyeztetett, akkor pedig a rendületlenül próbálkozó Ivan Perisic nem talált kaput... A fekete-kékek dobogós reményei a hajrában foszlottak végképp semmivé: Jeison Murillo összehozott egy tizenegyest és egy kiállítást, Antonio Candreva pedig most nem hibázott, beállította a 2–0-s végeredményt.

Az eredmény azt jelenti, hogy megvan a 2015–16-os Serie A három dobogósa: a bajnok Juventus (88 pont) után a Napoli (73) és az AS Roma (71) is biztos érmes, az Inter pedig valószínűleg a Fiorentinával együtt csak a 4-5. helyre ér be – a milánóiak és a firenzeiek is álltak ennél sokkal biztatóbban a szezon során.

A nagy nyitott kérdés még az automatikus BL-indulást érő 2. helyért folytatott verseny: hétfőn a Napoli az Atalantát fogadja, míg az AS Roma a Genoához látogat.

Lazio–Internazionale 2–0 (Klose 8., Candreva 84. – 11-esből)

forrás: NSO