Recent comments

Friss Hírek

Maradok a Juventusnál

A Tuttosport mai számában közölt pletyka szerint a Real Madrid kósza kísérletet tett a Juventus argentin tehetsége, Paulo Dybala leigazolására, s 70-80 milliós ajánlattal próbálkozott.


Az ügyben most megszólalt maga az illetékes is, aki, ha lehet, még nyilvánvalóbbá tette azt, ami eddig is nyilvánvaló volt: marad a zebracsíkos mezben.

"Semmit sem tudok róla, így nem is mondhatok semmit sem." - kommentálta a pletykát Dybala az újságírói kérdésre válaszolva. 

"A jövőm bizonyosan itt van. Erősen hiszek magamban, s gólok és győzelmek tekintetében senki sem számított egy ilyen évre. Jövőre meg akarjuk nyerni a Bajnokok Ligáját."


Dybala természetesen szót ejtett a szezon utolsó mérkőzéséről, az AC Milan elleni Olasz Kupa-döntőről is.

"A szezont a Szuperkupa-győzelemmel kezdtük Shanghaiban, így szép volna az Olasz Kupa elhódításával zárni. Ez a habot jelentené a tortán, mindazok után, amit tettünk.

Nem becsülhetjük le a meccset, s nem engedélyezhetünk semmit az ellenfélnek. Ez egy döntő, egy ki-ki mérkőzés. Semmit sem engedhetünk át, be kell bizonyítanunk, hogy mi vagyunk a jobbik csapat."

forrás: juventuz.blog.hu