Recent comments

Friss Hírek

Még sok munka vár rám

Balogh Norbert a Digi Sport-nak adott telefonos interjújában elmondta, hogy bár kevés lehetőséget kapott a szezonban, mégis bizakodó, hiszen az elnök, a vezetőség, és az edző is bízik benne. 


A társakkal való viszonyát is kielégítőnek tartja, és sok segítséget is kap tőlük a beilleszkedésben. A világbajnok Gilardino például rengeteg hasznos tanáccsal látja el a taktikát illetően, és nyugalomra inti a fiatal támadót. a beszélgetés közben az is kiderült, hogy a csapat legnagyobb sztárja , Vazquez távozik az együttestől, hiszen már el is búcsúzott a többiektől, de azt még nem árulta el senkinek hova igazolhat majd.

Ez mellett arra is van esély , hogy Gilardino sem marad, de ez még egyelőre elég képlékeny, attól függ, hogy a vezetőség kiket fog igazolni a nyáron. Jó hír azonban az, hogy Norbi újfent az első osztályban bizonyíthat, hiszen nem tervezik a vezetők, hogy kölcsönadnák a tehetséges magyart, aki jelenleg még kommunikációs gondokkal is küzd, hiszen az olaszt elvétve, az angolt gyengén beszéli…

Elmondta még, hogy rengeteg tanult, tanul az edzéseken, illetve sok erősítő gyakorlatot is előírnak neki az edzők. Ez mind csak a saját fejlődését szolgálja a jövőben. Bár kissé elégedetlen a kevés játéklehetőséggel, de azt is belátja, hogy sokat kell fejlődnie ahhoz, hogy stabil játékos lehessen a Palermóban. Bár jólestek neki a pozitív kritikák az elnök és az edző részéről, nem különösebben foglalkozik velük, mert rá még sok munka vár.

A Cavanival való összehasonlítást pedig megtiszteltetésnek tartja, de egyelőre semmilyen tekintetben nem hasonlítaná magát az uruguayi sztár csatárhoz. Ahogy azt Zamparini elnök úr tette…

A felkészülés nagyon keménynek ígérkezik, és több edző tábor, több helyszínén fog történni Szicíliában. Ahol az lesz a célja a magyarnak, hogy minél több izmot felszedjen magára, és hogy versenyben legyen a csapatba kerülésért, bárki is lesz a riválisa az adott posztján!

forrás: azzurri.co.hu