Recent comments

Friss Hírek

A Juventus bebiztosítja helyét Európa legnagyobbjai között

A Juventus két veteránjával, Gigi Buffonnal és Andrea Barzaglival is szerződést hosszabbított, s a bejelentés alkalmával rendezett sajtótájékoztató során megszólalt a klub elnöke, Andrea Agnelli is.


"A legelső dolog, amit szeretnék kimutatni, mind személyesen, mind a klub nevében, az a hatalmas büszkeség és elégedettség, amit a zsinórban megnyert ötödik Scudetto jelent." - kezdte szónoklatát Agnelli.

"Ami ebben az évben kétségkívül keserűséget okozott nekünk, a kiesésünk volt a Bajnokok Ligájából. Ez keserédes keserűség volt ugyanakkor, mert a Bayern München elleni mérkőzés megmutatta ennek a csapatnak a nemzetközi erejét.

Mindez bebizonyította, hogy a tavalyi eredmények nem a szerencsének tulajdoníthatóak, és a Juventus valóban kezdi bebiztosítani helyét Európa legnagyobbjai között.


Lényegében azonos szinten játszottunk a Barcelonával, majd a Bayern Münchennel, s úgy gondoljuk, hogy ez a mérkőzés az idei Bajnokok Ligája legcsodálatosabb párosítása volt, hasonlóan a Borussia Dortmund-Liverpool negyeddöntőhöz az Európa Ligában. Meg kell mutatnunk a végső jelét annak, hogy a nemzetközi dimenzióba léptünk.

Büszkeséggel beszéltem az ötödik Scudettóról, de úgy hiszem, hogy csak tíz, tizenöt vagy húsz év múlva fogjuk majd fel ennek az eredménynek a hatalmasságát. Csak amikor eltelt már némi idő, leszünk majd képesek teljesen megérteni, hogy történelmet írtunk. Jelen pillanatban nem foglalkozhatunk azzal, amit tettünk, mert teljes mértékben a következő célokra összpontosítunk. Amikor a Juventushoz érkezik valaki, megérti, hogy a legfontosabb cél nem az, amit elért az ember, hanem a soron következő.

Ezért a május 21-én esedékes Olasz Kupa-döntőre összpontosítunk, mert ez volna az első alkalom, hogy egy olasz klub újra duplázni tud. Erre összpontosítunk, s csak ezt követően vonhatjuk le a konklúziót ezzel az évvel kapcsolatosan.

Ezekre a célokra törünk majd jövő évben is, s a világklasszis edzőnkkel igazán megvan az esélyünk arra, hogy a történelmen túllépve, legendává váljunk a hatodik Scudettóval, vagy igazán megpróbáljuk elérni nemzetközi célunkat. Mostanra az összes srác tudja a Juventusnál, hogy bárkivel felvehetjük a versenyt Európában. Tudjuk, hogy ennek egy álomnak kell lennie, azonban ez az álom elérhető. 

A mellettem levő két fickó érzelmekkel tölt el, mert két világbajnok mellett ülhetek, két olyan ember mellett, akik zsinórban ötször is Olaszország bajnokai lettek. Gigi további öt Scudettót tehet még hozzá, a nemzetközi kupák és trófeák mellett.

Megtiszteltetést jelent számomra, hogy Gigi a Juventus kapitánya volt ezekben az években, mert a Juventus kapitánya egyben Olaszország kapitánya is. A kapitány nem csupán valaki, aki a karszalagot viseli, hanem olyasvalaki, aki meghatározó a pályán és azon kívül is.

A legutóbbi alkalommal, amikor itt voltunk együtt, reményemet fejeztem ki, hogy egy hozzá hasonló ember kapja majd a legrangosabb egyéni díjat, az Aranylabdát. Ez nem vált valóra, ezért bízom benne, hogy Gigi soha sem adja fel, s majd meglátjuk miként alakulnak a dolgok.

Itt van velem Andrea is, akivel sokszor viccelődtem, azt mondva, hogy ő volt a valaha volt legjobb igazolásom, s most ismét csak ugyanezt ismételhetem meg. Andrea egy másik komoly és tartózkodó fickó, aki nem csupán tízszer, inkább százszor ekkora reflektorfényt érdemelne. Nem hinném, hogy vágyik a reflektorfényre, de feltétlenül többet érdemelne belőle.

A korszakának egyik legjobb védője, s amikor Thiago Silváról, Gerard Piquéről vagy John Terryről van szó, az ő nevének is ott a helye a listán. Hatalmas büszkeséget jelent számunkra, hogy itt volt velünk az elmúlt öt évben, s itt lesz velünk a következő kettőben is.

További két esztendő áll előttünk Andreával és Gigivel, s együtt folytatjuk 2018-ig!"

forrás: juventuz.blog.hu