Recent comments

Friss Hírek

Azóta sem tudom

Alessandro Nesta a Radio Seinek adott interjújában elárulta, hogy mi volt az, mely nem hagyta nyugodni aktív évei alatt. 


A választ azóta sem tudja, de talán most fény derülhet a válaszra. 

Nesta Rómában született, és a Lazio korosztályos rendszerét végigjárva elért a nagy csapathoz is, melyet el kellett hagynia. 

“A Lazióban kezdtem és minden csodásan alakult” – kezdi az interjút a legendás védő.

“Csapatkapitány lettem végül, azonban a klub szépen lassan egyre nagyobb bajba jutott anyagilag. 

Kérőkből nem volt hiány, ezért a vezetőség 3-4 havonta megkérdezte, hogy nem szeretném-e, ha eladnának. A válaszom mindig a nem volt. 2002-ben azonban mennem kellett” – elevenítette fel a régmúltat.

“Ragaszkodhattam volna ahhoz, hogy maradni akarok, de akkor már több, mint másfél éve nem láttuk a fizetésünket. Tudtam, hogy a klub csődközelben van. Ezután a Milanba kellett mennem. Sohasem mondtam még el távozásom okát.”

“Elég fiatal voltam akkor, ezért nem tudtam úgy kezelni a helyzetet, ahogy kellett volna. Talán, ha kicsivel tapasztaltabb vagyok. Most már azonban mindegy, a dolgok úgy alakultak ahogy, és eladtak szinte mindenkit” – világított rá érzéseire Nesta.

“Kiteregethettem volna a szennyest a médiának akkor, de nem tettem, és inkább csöndben maradtam.”

“2007-ben megkérdeztem Oddótól – aki akkor volt a Lazio csapatkapitánya – a válogatott edzőtáborában, hogy a Laziónak nem lenne-e szüksége rám. Senki se kérdezősködött utánam. Azóta sem tudom, hogy Oddo beszélt-e akkor rólam a vezetőséggel vagy sem.”

forrás: azzurri.co.hu