Recent comments

Friss Hírek

A 40. forduló krónikája

Serie B 40. fordulójában eldőlt, hogy a Crotone után a Cagliari csapata is feljutott az élvonalba, miközben a rájátszásért és a kiesés elkerüléséért egyre kiélezettebb küzdelem folyik.


A listavezető Crotone csak egy pontot szerzett a feljutást követő első hazai mérkőzésén a Latina elleni 1-1-es döntetlen alkalmával, ahol a hazai szurkolók óriási szeretettel fogadták a csapatot. A calabriaiak az első félóra elteltével a rendkívül tehetséges Federico Ricci labdaszerzést követő találatával szereztek vezetést, ám közvetlenül a szünet előtt Riccardo Brosco szöglet utáni fejesével egyenlítettek a nerrazzurrik. A Crotone két fordulóval a vége előtt két pontot ver a Cagliari csapatára, már csak az lesz a részletkérdés, hogy melyik feljutó szerzi meg a Serie B-s bajnoki címet. A Latina ennél sokkal nagyobb bajban van, hiszen a mostani vereséggel maradtak osztályozós pozícióban.

Az aktuális forduló legelső mérkőzésén a Cagliari 3-0-s győzelmet aratott a Bari vendégeként, ezzel a szardíniai gárda biztosította feljutó helyét két fordulóval a bajnokság vége előtt. Péntek este a Stadio San Nicolában szezonrekordot jelentő, 31 107 néző gyűlt össze, parádés hangulatban biztatva a helyi kedvenceket. A Casteddunak az utolsó három meccs alatt egyetlen pontra volt szüksége az élvonalbeli feljutáshoz, mindezt már most abszolválták. A győzelmet ismét a két gólerős brazil légiósnak köszönhették, hiszen az első félidő derekánál Joao Pedro találatával szereztek vezetést, néhány perccel a fordulást követően pedig Diego Farias egy kiugrás végén növelte a gárda előnyét. 0-2-nél a Barinak számtalan komoly lehetősége volt a felzárkózásra, a szépítés helyett azonban a végjátékban Joao Pedro visszagurításából Alberto Cerri tette végképp meggyőzővé a különbséget. Massimo Rastelli tehát egy év kihagyás után visszavezette a piros-kékeket az élvonalba. A Cagliari a második helyen két pont hátrányból követi a Crotonét, míg a Bari egyelőre az ötödik pozícióba csúszott vissza, és még nem biztosította be részvételét a rájátszásban.

A Trapani tovább őrzi hosszú veretlenségét, miután 1-1-es döntetlent ért el a Pro Vercelli otthonában. A szicíliai gárda egymást követő 14. mérkőzésén szerzett pontot, bár a nyolc meccses győzelmi széria után immár másodszor ikszelt. A kiesés elől menekülő piemontiak a 85. percben szerzett vezető góllal joggal reménykedhettek a győzelemben, a cserember Luca Castiglia távoli lövése utat talált magának a földbegyökerezett lábakkal álló Nicolas kapujába. Két perccel később azonban válaszolni tudtak a vendégek, az idénybeli első gólját szerző Caio De Cenco gyönyörűen fejelt a hálóba egy baloldali elfutást követően. A végjátékban a vendégek soraiból Luca Nizzetto még a kiállítás sorsára jutott, de a lényegen már nem sokat változtatott. A gránátok ezzel a fontos pontszerzéssel matematikailag is biztosították helyüket a playoffban, míg a Vercelli az utolsó hét játékhéten belül hatodszor játszott döntetlent, így továbbra is őrzi az utolsó bennmaradást érő helyek egyikét.

Fölényes hazai győzelemmel zárult a vasárnap délutáni abruzzói derby, miután a Pescara 4-0 arányban padlóra küldte a Virtus Lanciano együttesét. A delfinek mindkét játékrész során két-két gólt helyeztek el a vendégek hálójában, az első félóra végén gyönyörű gurigatást követően Gianluca Caprari juttatta vezetéshez a csapatot, majd néhány perccel később Francesco Zampano is betalált. A szünet után Ledian Memushaj büntetőből volt eredményes, a hajrához közeledve pedig az uruguayi Lucas Torreira elfutásával és az azt követő szemtelen emelésével alakult ki a végeredmény. A Pescara felugrott az előkelő, harmadik helyre és matematikailag is biztosította helyét a rájátszásban, ugyanakkor a Virtus maradt a kieső zónában, három pontra az osztályozótól.

A forduló záró mérkőzésén a Spezia 2-1-re diadalmaskodott a Brescia ellen, egyre közelebb kerülve ezzel a Serie B playoffhoz, miközben oroszlánok végleg búcsút inthetnek a rájátszás szereplésnek. A 23. minutumban ugyan Emanuele Calaio még kihagyott egy büntetőt, bő tíz perccel később a hazaiak mégis lépéselőnybe kerültek, miután Daniel Sciaudone vágott be közelről egy lecsorgó labdát. A szünet után Arturo Calabresi kapott egyből piros lapot, az emberelőnyt pedig a Spezia rövidesen újabb találattal büntette, a spanyol légiós Jon Errasti életerős szabadrúgása átjutott Minelli kapuson és csak a háló állította meg. A lombardiaiak a hosszabbítás perceiben tudtak szépíteni, Luca Mazzitelli magabiztosan értékesített egy tizenegyest, míg a hazai oldalon Gennaro Acampora mehetett idő előtt zuhanyozni a finisben második sárga lapját követően. A Spezia 65 egységgel a hatodik helyre zárkózott fel, míg a sorozatban harmadik mérkőzését elvesztő Brescia a 11. helyen már nem juthat be a playoffba.

Hatalmas lépést tett a rájátszás felé a Novara csapata, amely hazai környezetben 2-0-s győzelmet aratott az Ascoli felett. Az északi csapat mindkét játékrészben az utolsó pillanatokban volt eredményes: az első etap végén Pablo Gonzales egy lendületes ellentámadásból szerzett vezetést, a meccs hosszabbításában pedig Galabinov kihagyott ziccere után éppen Gonzales tálalt elegánsan a kapu elé, ahonnan Pancrazio Farago biztosította be a hazai diadalt. Megérdemelt győzelme után a tavaly még harmadik vonalban szereplő együttes ezzel újra playoff-pozícióba lépett, míg az Ascoli ezzel a vereséggel a 16. pozícióban még mindig nem lehet teljes biztonságban, matematikailag még nem biztos a bennmaradásuk.

Ezzel szemben a Cesena nem lehet elégedett a Ternana otthonában elért 1-1-gyel. Az első negyedóra végén történt egy gyors gólváltás, Valerio Rosseti a hazai védelem kapitális hibáját használta ki közvetlen közelről, de a vendéglátók Fabio Ceravolo révén három minutum leforgása alatt egyenlíteni voltak képesek, miután a rutinos támadó a sokadik ismétlést pofozta be a kimozduló kapus mellett a hálóba. A továbbiakban a tengeri csikók mindent megpróbáltak a győzelem megszerzése érdekében, a második félidő alatt tulajdonképpen kapujuk elé szegezték a szörnyeket, de a második találatot sehogy nem tudták begyötörni, ráadásul a hajrában a góllövő Rosseti piros lapot kapott. A Cesena a mostani egy ponttal a hetedik helyről várja a folytatást, és még nem lehet biztos a Serie B playoff-ban való részvétele, míg a Ternana a 13. helyen megerősítette bennmaradó pozícióját.

A Perugia végleg kiszállt a playoff-küzdelemből, ugyanis csak 1-1-es döntetlent játszott a kieső zónában szerénykedő Livorno vendégeként, ami egyik félnek sem volt jó. Az amarantók az első játékrészben vezetést szereztek a rutinos Daniele Vantaggiato szezonbeli 13. találatával, aki zsinórban a negyedik mérkőzésén volt eredményes. Ennek ellenére ezen a négy meccsen is csupán öt pontot szereztek, mivel a griffek a második félidő derekánál egyenlíteni tudtak a csereként pályára küldött Alexis Zapata fantasztikus szabadrúgásából. A toszkánok változatlanul kiesésre állnak, négy pontra az osztályozótól, akár már a következő fordulóban megpecsételődhet a sorsuk, míg a Perugia sorozatbeli harmadik döntetlenjével a tizedik helyen végképp lemondhat a rájátszásról.
Az Avellino gárdája csupán 1-1-re végzett a már biztos kieső Como ellen. Ráadásul a mérkőzés elején még a lombardiaiak kerültek lépéselőnybe az albán légiós Migjen Basha szerencsés találatát követően, akit egy pontrúgás után kapu elé lőtt labda talált el. Hat perc leforgása alatt válaszoltak a farkasok, egy szöglet utáni kavarodás alkalmával a csapatkapitány Angelo D’Angelo kotorta a játékszert a hálóba. Nem sokkal később, a 28. minutumban azonban a hazaiak gólszerzője a kiállítás sorsára jutott, a hátralévő bő egy óra játék alatt pedig jobbára védekezésre kényszerült a csapata. A déliek számára már korábban eldőlt, hogy nem juthatnak be a playoffba, ellenben a kieséstől sem kell tartaniuk, míg a Como sorsát a múltheti fiaskó pecsételte meg az utolsó helyen, jövőre ismét a harmadosztályban fognak szerepelni.

Bebiztosította bennmaradását a hátrányból diadalmaskodó Vicenza, amely 2-1 arányban múlta felül a Virtus Entella gárdáját. A rájátszásért igyekvő ördögök számára tökéletesen kezdődött a mérkőzés, alig negyedóra elteltével magukhoz ragadták az előnyt Michele Troiano találata révén, és a szünetben is biztosan tartották a vezetést. Azonban a második félidő elején Simone Iacoponi begyűjtötte a második sárga lapos figyelmeztetést, a Vicenza pedig egyre nagyobb fölénybe került az emberelőny birtokában. Néhány perccel később sikerült egyenlíteniük a hátvéd Salvatore D’Elia remek lövése jóvoltából, majd a hajrához közeledve Stefano Giacomelli egy gyönyörű baloldali elfutást követően volt eredményes, így a győzelmet is megszerezték. A venetói gárda jó érzékkel váltott edzőt, hiszen a hosszú nyeretlenségből Franco Lerda kiválóan rázta fel a csapatot és fontos pontokkal már biztosan benntartja az együttest a Serie B-ben. Az Entellának nagyon rosszul jött a vereség, hiszen két fordulóval a vége előtt kicsúsztak a legjobb nyolcból, és egy pont lemaradással állnak a mezőny kilencedik lépcsőfokán.

A Salernitana és a Modena egymás elleni alsóházi csörtéje gól nélküli döntetlennel zárult. Némi meglepetésre az egész mérkőzés alatt inkább a vendégek akarata érvényesült, azonban egyik fél sem tudta megszerezni a győztes találatot. A hajrában Daniele Giorico rövid idő alatt két sárga lap begyűjtésével kiállíttatta magát. Mindkét csapat 42 ponttal rendelkezik 40 fordulót követően, a kanárik a Serie B legutolsó bent maradást érő helyét foglalják el, míg a salernóiak jelen állás szerint osztályozóra kényszerülnének.

forrás: Serie b magyar oldal