Recent comments

Friss Hírek

A Juventus nem jóllakott

Massimiliano Allegri a meccset eldöntő cseréről beszélt, miután a Juventusnak ismét sikerült történelmet írnia azzal, hogy olasz klubként először neki sikerült megnyernie a bajnokságot és Olasz Kupát két évben egymás után.


A hosszabbításban Álvaro Morata lépett pályára, és lényegében első érintésével megtörte a gólcsendet.

„Gratulálnom kell a srácoknak, mivel nem volt egyszerű mérkőzés a mai. Egy jó AC Milan játszott az első félidőben, a második játékrészben volt pár lehetőségünk, aztán a végén azt kockáztattuk, hogy az ellenfél kiegyenlít.

Ilyen egy döntő, pillanatok határozzák meg, és szükség van egy kis szerencsére.” - nyilatkozta a tréner közvetlenül a meccs után a Rai Sport munkatársának.


„Nem volt egyszerű a játékosoknak, mivel az utolsó hat hétben gyakorlatilag komoly motiváció nélkül játszottak, és ismét át kellett állniuk, hogy megfelelő mentalitással lépjenek pályára.”

Az edző kiválóan cserélt, amikor Hernanes helyett Álvaro Moratát küldte utolsó cseréjeként pályára.

„A hosszabbításban két lehetőségem volt, az egyik a tizenegyesekig elhúzni a mérkőzést, míg a másik opció a meccs eldöntése. A második mellett döntöttem, és szerencsére ez sikerült is.”

A bianconero csapatnak tíz évet kellett várnia, míg végre tavaly sikerült begyűjteni a tizedik Olasz Kupa sikert, ám első klubként sikerült most megvédeni az Olasz Kupát és a bajnoki címet.

„A Juventus nem jóllakott, mivel a klubhagyomány értelmében mindig a győzelemért küzdünk. A jövő szezonra a lehető legjobban kell felkészülnünk, hogy megnyerjük a sorozatban hatodik bajnoki címet, ám mindenekelőtt azért, hogy nagyszerűen teljesítsünk a Bajnokok Ligájában.”

forrás: juventuz.blog.hu