Recent comments

Friss Hírek

Történelmet akarunk írni

Massimiliano Allegri a Juventus szezonbeli utolsó meccse után, amelyen az Öreg Hölgy 5-0-ra verte a Sampdoria együttesét, arról beszélt, hogy szereti a kihívásokat.

 
A bianconero csapat a sorozatban ötödik bajnoki címet szerezte idén, és otthon emelhette magasba a trófeát.


„Boldog vagyok, mivel csodálatos este volt, és nagyon helyesnek érzem, hogy a szurkolókkal ünnepelhettünk, akik végig mellettünk voltak.” - mondta a tréner a Sky Sport Italia számára.


„Véleményem szerint szinte lehetetlen megismételni egy huszonöt győzelmet tartalmazó huszonhat meccses sorozatot, és kiemelten megtapsolnám a nyolc játékost, aki mind az öt bajnoki címet megnyerte.


Ugyan voltak nagyon nehéz kezdőmeccsek, amikor kicsit kaotikusan játszott a csapat, a labda pedig nem akart a hálóba jutni, meghatároztunk bizonyos célokat, a srácok pedig felülmúlták ezeket.


Mindazonáltal a mai meccs után előttünk áll még a Coppa Italia döntője, illetve le kell fektetnünk az alapokat ahhoz, hogy a következő évet másképpen kezdjük. Amit idén korábban átéltünk, az leckeként kell, hogy szolgáljon, és semmit nem vehetünk biztosra.


Szeretem a kihívásokat. A minap valaki arról írt, hogy két meccset elvesztettem, amelyet a Juventus soha nem veszített volna el, de én vagyok az az edző, aki megnyerte a bajnoki címet az első két vereség ellenére.


Erős klub áll mögöttem, és szeretném azt hinni, hogy amikor megöregszek és szenilissé válok, egy kis egészséges őrültség soha nem fog elhagyni.”


A szakembert arról is kérdezték, hogy véleménye szerint a csapatból ki nyerheti meg az Aranylabdát?


„Boldog lennék, ha bármelyik játékosom versenyben lehetne egy ilyen komoly díjért. Paul Pogba az érettség egy új szintjét érte el, míg Paulo Dybala az első szezonban rendkívül pontos gyilkossá lett a támadósorban.


A csapatomat kiváló bajnokok alkotják, azonban az első milánói évem rendkívüli tapasztalattal szolgált, mivel együtt dolgozhattam olyan futballistákkal, mint Zlatan Ibrahimović, Clarence Seedorf, Gennaro Gattuso, Alessandro Nesta… Mindig azt mondom, hogy egy csapatban kiváló játékosokra van szükség, úgy a pályán, mint a pályán kívül.

Ha tudják, hogyan kell futballozni, akkor be lehet őket illeszteni egyik vagy másik rendszerbe.”


Claudio Marchisio kiesett hat hónapra, ez befolyásolja a klub céljait az átigazolási időszakban?


„Együtt fogunk működni, ahogyan azt tettük tavaly is. Új korszakba kezdtünk ebben az évben, és senki nem számított eredményekre ilyen gyorsan.


Olyan játékosokat kell találnunk, akik a Juventus DNS-ével azonosulni tudnak, és képesek a csapat minőségi szintjét emelni. Mi nem csak jó játékosokat vásárolunk, hanem mindenekelőtt jó embereket.


Tavaly BL-döntőt játszottunk, és úgy tűnik, néhányan megfeledkeztek erről. Ebben az évben jól teljesítettünk, és csak a Sevilla ellen teljesítettünk kifejezetten rosszul. A trófea megnyeréséhez a csapatnak jó helyen kell lennie jó időben.


Mindeközben pedig meg akarjuk szerezni a hatodik bajnoki címet, és kihívásokat akarunk állítani magunk számára, és t.”

forrás: juventuz.blog.hu