Recent comments

Friss Hírek

Tovább közelítenek Pjanic felé

Annak ellenére, hogy az AS Roma hivatalos közleménnyel próbálta eloszlatni a pletykákat, amelyek a csapat játékmestere, Miralem Pjanic esetleges távozásáról, valamint a rivális Juventus erősödő érdeklődéséről szóltak, az olasz sajtó úgy tudja, hogy az Öreg Hölgy tovább közelít, s a döntés a bosnyák válogatott kezében van.


A La Gazzetta dello Sport állítása szerint a Juventus már felvette a kapcsolatot Pjanic képviselőjével, s jelezte felé, hogy kész kifizetni a játékos szerződésében rögzített 38 millió eurós kivásárlási árat, az ügynök jövő héten érkezik Olaszországba, miközben Massimiliano Allegri személyesen is beszélt a rómaiak játékosával, s elmondta neki, hogy számít rá a nemzetközi babérokról álmodozó csapatnál.

A két klub közötti erős versengés miatt, ugyan a helyzet nem tűnik egyszerűnek, azonban a 26 éves Pjanic számára vonzó lehetőséget jelenthet az ambiciózusan építkező és erősödő Juventus, amely a Rómából elérhetetlennek tűnő trófeákkal is gazdagíthatja a középpályást.


A zebramezesek így jó esélyekkel üldözik a Roma kulcsjátékosát, azonban a Bayern München, az FC Barcelona vagy a Paris Saint-Germain bejelentkezése egy csapásra megváltoztathat mindent.

forrás: juventuz.blog.hu