Recent comments

Friss Hírek

Mindig számíthatnak rám

Carlos Tévez az Empoli ellen 2-0-ra megnyert mérkőzés után, nyilatkozatában beszélt a találatáról, és arról is, hogy rá mindig számíthatnak a Juventusnál.


Mint ismert tegnap este az éllovas Juventus látta vendégül a mostanában egész jó teljesítményt nyújtó Empoli együttesét. 

A mérkőzésen az első találatára a 43. percben került sor, amikor is egy közvetett szabadrúgást váltott gólra Tévez az ötös sarkáról. Az argentin csatárnak ez volt a 17. gólja a bajnokságban, így újra egyedüliként áll a Serie A góllövőlistájának élén. A második találatból is kivette a részét Carlitos miután az ő lövését ütötte Pereyra elé a kapus, így a honfitársának már nem volt nehéz dolga, hogy a hálóba találjon.

„Tudtam, hogy magasan kell kapura lőnöm, mert abból a helyzetből másként nagyon nehéz lett volna gólt szerezni” – nyilatkozta Tévez a Sky Sport Italia-nak.

A mérkőzés előtt olyan hírek terjedtek, hogy Max Allegri pihentetni fogja az argentin csatárt, mert akkor a keddi Fiorentina elleni Coppa Italia elődöntőjének visszavágóján biztosan kezdőként léphet pályára, azonban mégis az első perctől pályán volt az Empoli ellen.

„Mindig a csapatom rendelkezésére állok, és most, hogy ennyi sérültünk van muszáj mindenkinek oda tennie magát. A mérkőzés előtt azt mondtam, hogy a Roma még életben tartja az esélyeit, miután legyőzte a Napolit, így nekünk is tennünk kell a dolgunkat és nem szabad addig megállnunk, míg matematikailag is meg nem nyertük a bajnokságot.”

forrás: juventushungary.hu