Recent comments

Friss Hírek

Otthon botlott a Roma; Dybala az első „dupla duplázó”

A bajnokság 31. fordulójában a Roma 1–1-es döntetlent játszott az Atalantával, így nem tudta visszaelőzni a szombaton a Juventustól vereséget szenvedő Laziót. 


A Roma a kiesés ellen küzdő Atalantát fogadta vasárnap délután, és tudta, hogy a szombaton vereséget szenvedő Laziót megelőzheti, ha begyűjti a három pontot. Már a harmadik percben meg is szerezték a vezetést a „farkasok”, miután büntetőhöz jutottak, és Francesco Totti nem hibázott (1–0).

Húsz perccel később az Atalanta is tizenegyest rúghatott, ebben az esetben pedig Germán Denis nem rontott (1–1). A hátralévő időben is próbálkozott a Roma, ám nem tudott betalálni, így a döntetlennel nem tudta megelőzni a Laziót, és maradt a harmadik helyen. 

Roma–Atalanta 1–1 (Totti 3. – 11-esből, ill. Denis 23. – 11-esből)

A TÖBBI TALÁLKOZÓN


A Palermo fél óra alatt eldöntötte a Genoa elleni találkozót, a Ivaylo Chochev kétszer is betalált ez idő alatt. A bolgár a második gólja előtt Paulo Dybalától kapta a passzt, aki így a kosárlabdában ismert fogalom szerint már „dupla duplánál” jár, hiszen 13 gólt és 10 gólpasszt jegyez ebben a szezonban. 

A Genoa szépíteni tudott, egyenlíteni azonban nem, így vereséget szenvedett.

Palermo–Genoa 2–1 (Chochev 9., 30., ill. Falqué 52.)


A Parma a 19. percben vezetést szerzett az Empoli otthonában, ám a hazaiak a szünetig fordítani tudtak. A 73. percben Ishak Belfodil 2276 perc után megtörte gólcsendjét így döntetlen lett a vége. 

Empoli–Parma 2–2 (Maccarone 32., Tonelli 45., ill. Lodi 19., Belfodil 73.)


Ugyancsak egy-egy pontot szerzett a Chievo és az Udinese, miután 1–1-es végeredmény született kettejük találkozóján.

Chievo–Udinese 1–1 (Pellissier 39., ill. Cesar 71. – öngól)

forrás: NSO