Recent comments

Friss Hírek

A Napoli és a Fiorentina is bejutott az elődöntőbe

A labdarúgó Európa-liga negyeddöntőjének visszavágóján a Napoli hazai pályán kétgólos előnyét leadva 2–2-es döntetlenre végzett a Wolfsburggal, ezzel 6–3-as összesítéssel bejutott a legjobb négy közé. 


A Napoli kényelmes helyzetből várhatta a Wolfsburg elleni visszavágót, hiszen idegenben 4–1-es előnyt szerzett. A nápolyi mérkőzés első félidejében nem erőltették meg magukat a csapatok, a második játékrészben azonban kellemesen csalódhattunk, hiszen elkezdtek potyogni a gólok, bár a „farkasoknak” egy percig sem volt lehetőségük a továbbjutásra gondolni.

Az 50. percben José Callejón tizennyolc méterről leadott kísérlete megpattant Ricardo Rodríguez lábán, így a lövés védhetetlenné vált Diego Benaglio számára (1–0). Negyedórával később a csereként beálló Lorenzo Insigne emelt középre a bal oldalról, Gonzalo Higuaín tanárian lekészítette a labdát a lendületből érkező Dries Mertensnek, aki először még a vendégek kapusába lőtt, a kipattanóba azonban reflexből belekapott, a labda pedig a kapuba hullott (2–0).

A Wolfsburg nem adta olcsón a bőrét, és a becsületéért, illetve a kettős vereség elkerüléséért küzdött tovább. A 71. percben Maximilian Arnold szöglete után Timm Klose fejelt a jobb felső sarokba (2–1), míg két perccel később a lesről kilépő Josuha Guilavogui centerezését követően Ivan Perisic a vérét adva bólintott a léc alá (2–2).

A hajrában mindkét csapat előtt adódtak kisebb lehetőségek, ám újabb gól már nem született, ezzel a Napoli 6–3-as összesítéssel bejutott az elődöntőbe – a Dnipróval, a Fiorentinával és a címvédő Sevillával egyetemben.

Napoli–Wolfsburg 2–2 (Callejón 50., Mertens 65., ill. T. Klose 71., Perisic 73.)

Továbbjutott: a Napoli, 6–3-as összesítéssel 



A nápolyi együttes mellett a másik olasz csapat, a Fiorentina is továbblépett azzal, hogy az idegenbeli 1–1-et követően otthon 2–0-ra legyőzte a Dinamo Kijevet. 

Nem kellett sokáig gondolkodnia a Fiorentina mesterének, Vincenzo Montellának, hogy kit nevezzen egy szem csatárnak a Dinamo Kijev elleni visszavágóra csapatába: nem, nem önmagának szavazott bizalmat az egykori kiváló támadó, hanem a télen érkező Alessandro Diamantit és Alberto Gilardinót nem nevezhette a sorozatba, Federico Bernardeschi, Giuseppe Rossi és Khouma Babacar pedig sérült, így magától értetődően Mario Gómez lett a középcsatár. És a német jó húsz perc alatt mesterhármast szerezhetett volna, de hol lesről talált a kapuba, hol a veterán Olekszandr Sovkovszkij védett nagy bravúrral, hol meg két lépésről sem tudott a kapuba fejelni.

Két hazai védő, Stefan Szavics és Nenad Tomovics is kihagyott egy-egy ziccert az első félidőben, amelyben a fordulópontot a kijevi Jeremain Lens – jogtalan – kiállítása jelentette. No és Mario Gomez találata, amely kapcsán túlzás lenne a „lőtte" kifejezés, elvégre a német valósággal a jobb alsóba „gyalogolta" az ötösről Joaquín beadását: 1–0!

Ez volt Gomez 40. gólja európai kupamérkőzéseken, ezzel megelőzte a vonatkozó listán honfitársai közül Karl-Heinz Rummeniggét; és már a negyedik Gerd Müller (62), Jupp Heynckes (45) és Ulf Kirsten (43) mögött.

A kijeviek mestere, Szerhij Rebrov – aki anno nem volt rosszabb csatár, mint Montella – még az első félidő ráadásában cserélt, ami nem mindennapos cselekedet, majd a szünet után viszonylag hamar még kettőt változtatott, ám hiába. A lila mezes hazaiak könnyedén uralták a mérkőzést, Mohamed Szalah lövése a kapufán csattant, és belefért a házigazdának az is, hogy teljesen leálljon a hajrára.

Nem volt ereje már büntetni a Kijevnek, sőt a csereember, Juan Vargas a legvégén megadta a kegyelemdöfést: 2–0, félgőzzel is továbbment a Fiorentina az elődöntőbe. 

 NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
 Fiorentina–Dinamo Kijev 2–0 (Gomez 43., Vargas 94.)

Továbbjutott: a Fiorentina, 3–1-es összesítéssel


forrás: NSO