Recent comments

Friss Hírek

Kudarc lenne, ha nem jutnánk ki Európába

A két milánói csapat döntetlent játszott csak a vasárnapi rangadón, így mindketten távolabb kerültek az európai kupaindulástól. 
A Milannál azonban nem adják fel. 
Toldo - J Zanetti, Cordoba, Materazzi, Favalli - C Zanetti, Cambiasso - Van der Meyde, Veron, Kily Gonzalez - Adriano az egyik, Dida - Cafu, Stam, Nesta, Maldini - Pirlo - Ambrosini, Kaká, Seedorf - Shevchenko, Crespo a másik oldalon. 
Ezek a csapatok kezdtek 2005-ben, tíz évvel ezelőtt a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének visszavágóján. 
Ehhez képest vasárnap este Mexések, Polik, Medelek, és Icardik borzolták a szurkolótáborok idegeit a két milánói csapat 0-0-t hozó rangadóján. Az ősi riválisok ezzel tulajdonképpen egymással szúrtak ki, az 1-1 pontnak köszönhetően ugyanis mind az Internazionale, mind pedig a Milan tisztes távolból figyeli az élboly csatározását. 
A szebb napokat megélt együttesek egyetlen szerencséje az, hogy a hatodik hely is Európa Ligát ér majd a Juventus-Lazio kupadöntő miatt, a hétpontos hátrány pedig behozhatónak tűnik még a hátralévő hét fordulóban.
 
"Jobban játszottunk az első félidőben, a másodikban viszont túl sokat kockáztattunk. Nagyon intenzív meccs volt, tele érzelmekkel, főleg nekem, Milan-szurkolónak. Fontos, hogy az Intert magunk mögött tudtuk tartani, de most már az előttünk álló feladatokra koncentrálunk. Kvalifikálnunk kell az európai kupaporondra, nem vallhatunk kudarcot. Nehéz lesz Udinében nyerni, de hét meccsünk még van az idényben, a célunk pedig a 21 pont." - nyilatkozta Luca Antonelli, a Milan védője.
forrás: hatharom.com