Recent comments

Friss Hírek

Megpróbáljuk megnyerni a trófeát

Gigi Buffon reménykedik benne, hogy még visszavonulása előtt sikerül csapatával megnyernie a Bajnokok Ligáját. 


A Juventus ma este fontos lépést tehet a cél elérése felé.

A Bianconeri az első mérkőzést 1-0 arányban megnyerte a Monaco ellen otthon, és ma este sor kerül a visszavágóra.

„A mai mérkőzés elmondhatatlanul fontos számomra és persze a csapattársaim számára is. Úgy gondolom a továbbjutásunk egy fontos jelzés lenne Európának és azoknak, akiknek még kétségeik vannak a Juventus csapatával kapcsolatban. Megpróbáljuk megnyerni a trófeát a szurkolóinkkal együtt, mert ez még hiányzik a gyűjteményemből és a klub is régóta vágyik erre. Mikor tudjuk megnyerni? Fogalmam sincs, de tekintve az életkoromat nagyon boldog lennék, ha ez minél előbb bekövetkezne” – viccelődött a hálóőr a sajtókonferencián.

„Nagyjából húsz éve szerepelek ebben a kupában és néhány alkalommal már reménykedtem a végső győzelemben, máskor a túlzott reménykedés soknak bizonyult. Idén már nagyon óvatosan kezeltük az elvárásokat, pláne a BL-t illetően, mert tavaly beleestünk abba a hibába, hogy túl sokat akartunk, ezért idén nem erőltettünk mindent” – mondta a tavalyi korai búcsúra reagálva Buffon.

„Egyértelmű, hogy egy nagy adag szerencsére is szükség van a végső győzelemhez, de úgy tartják, hogy a bátraké a szerencse. Azonban nincs értelme már most ennyire előre szaladnunk, és bár kétségtelenül jó pozícióban vagyunk jelenleg, sajnos ez még nem elég.”

A Monaco az idei BL kiírásban sokkal jobban teljesít idegenben, mint hazai pályán.

„Nagyon kevés gólt kapnak, de nem is lőnek sokat. Úgy gondolom, hogy nem lesz szükségünk túl sok gólra a továbbjutáshoz. Mindenük meg van a győzelemhez, de mi nem azért vagyunk itt, hogy áldozatok legyünk vagy lássuk a remek játékukat. Tisztában vagyunk ezekkel a dolgokkal és hiszünk magunkban. Szeretnénk jól focizni és előtérbe helyezni saját képességeinket."

A Monaconál dühösek voltak, hogy az előző találkozó Vidal büntetőjével dőlt el, mert szerintük a vonalon kívül történt a szabálytalanság.

„A bírói döntésekből állandó problémát csinálnak Olaszországban, de ez mindig a vesztesek alibije. Ez a helyzet Európában is? A felfogás módja a pályán történtekkel kapcsolatban nagyon nagy különbséget mutat Európa és Olaszország között. Persze lehet azt mondani, hogy szerencsétlenül jártak egy nehéz döntést követően, de arra fogadni mernék, hogy a helyszínen senki sem volt biztos a szabálytalanság pontos helyéről.”

forrás: juventushungary.hu