Recent comments

Friss Hírek

Gyenge BL-főpróba, a sereghajtó megverte a Juvét, a Genoa legyőzte a Cagliarit

A bajnokság  30. fordulójában a sereghajtó Parma odahaza Jose Mauri góljával 1–0-ra legyőzte a Monaco elleni BL-negyeddöntőre készülő éllovas Juventust.


A sereghajtó mondhatni egészen jó formában várta a mérkőzést, hiszen két áprilisi fellépésén előbb ikszelt az Inter otthonában, majd legyőzte az Udinesét. Igen ám, csakhogy a Juventus sorozatban hat sikerrel a háta mögött érkezett Parmába, ráadásul ezeken az összecsapásokon még csak gólt sem kapott.

A sokáig lassan csordogáló mérkőzésbe az első félidő derekán Belfodil próbált életet lehelni, a felső sarkot elkerülő lövése pedig valamelyest felébresztette az éllovast, előbb Marchisio szabadrúgása után Vidal közeli próbálkozásánál, majd Coman közeli löketénél kellett Mirantének hárítania.

A fordulást követően a „zebrák” távoli lövésekkel veszélyeztettek, előbb Marchisio 20 méterről, kissé balról lőtt a bal alsó mellé, majd Coman jobbról tüzelt a bal felső mellé.

Egy órányi játékot követően aztán megtört a jég, Belfodil jobb oldali okos visszagurítását a második hullámban érkező Jose Mauri a 16-os vonaláról Storari kapujának jobb felső sarkába bombázott (1–0).


A Juventus ezen a mérkőzésen hiába próbálkozott, nem tudott a kapuba találni, így az októberi Genoa elleni bajnoki után elszenvedte szezonbeli második vereségét is a Serie A-ban.

Parma–Juventus 1–0 (Mauri 60.) 


Genoa–Cagliari 2–0 (Niang 52., Falqué 58.)

forrás: NSO