Recent comments

Friss Hírek

PJANIC: Nem fogunk változtatni a játékunkon

A bosnyák játékos kijelentette, a Roma nem fog változtatni a játékán a visszavágón sem.

 
"Nem fogunk változtatni a játékunkon és a Bayern, majd a Napoli elleni vereségek után be kell bizonyítani, hogy mire vagyunk képesek. Tanultunk az első meccsen elkövetett hibákból és a szerdai meccsen lesz lehetőségünk arra, hogy bizonyítsunk. Többet nem fog előfordulni olyan, mint a hazai meccsen."- nyilatkozta Pjanic.

"Szeretnénk megmutatni, hogy nincs akkora különbség a két csapat között és hogy ez sikerüljön, ahhoz hinnünk kell a saját erősségeinkben. Tiszteljük a Bayernt, ők a csoport legerősebb csapata és nagyszerű az edzőjük."

"A helyzet az, hogy a BL-ben és a bajnokságban is másodikak vagyunk. A nehéz helyzetekben össze kell tartanunk és kétszer olyan keményen kell dolgoznunk a csapatért. Az első meccsen látott Roma nem az igazi Roma volt, ezt a tavalyi szezonban és már idén is sokszor bizonyítottuk. Azon az estén minden rosszul sikerült, de tudjuk miben vagyunk jók és mire vagyunk képesek."

"A 7:1-es vereség nagyon mély nyomokat hagyott bennünk, de mihamarabb el kell felejtenünk. Meg kell mutatnunk, hogy csak egy apró kisiklás volt."

Az első meccsen Robben egymaga demoralizálta és szedte atomjaira a Roma védelmét, a kérdés az, hogy miként próbálják majd meg most semlegesíteni.

"Már a sebességével képes meccset eldönteni. Másképpen kell hozzáállnunk, de fontos, hogy ne egy embert próbáljunk levédekezni, hanem egységes csapatként kell védekezni és nem szabad helyet hagyni neki." 


forrás: asroma.hu