Recent comments

Friss Hírek

VIDICS: Csak nyerjünk a derbin, az nem számít, hogyan

Nemanja Vidics, az olasz Serie A-ban szereplő Internazionale labdarúgója a vasárnapi, Milan elleni összecsapás előtt elmondta, alig várja, hogy megtapasztalja a városi derbi elképesztő hangulatát. 


Ezen kívül az Inter újonnan kinevezett vezetőedzőjéről, Roberto Manciniről is beszélt. 

„Ezek azok a mérkőzések, amelyeken mindenképpen nyerni akarsz, nem számít, hogyan” – kezdte Vidics az Inter tv-csatornájának.

„Reméljük, jól játszunk majd és győzni tudunk. Alig várom, hogy megtapasztaljam végre a derbik hangulatát, ezek a mérkőzések mindig rettentő izgalmasak. Fontos és csodálatos ilyen meccseken játszani, ahol mindkét csapat szurkolói érdekeltek.”

Vidics kitért az Inter frissen kinevezett vezetőedzőjére, Roberto Mancinire is, aki a Milan elleni találkozón debütál.

„Volt már rá példa, hogy olyan csapat ellen játszottam, amelyet ő irányított. Jó munkát végzett a Manchester Citynél, a szurkolók úgy emlékeznek rá mint az egyik legjobb trénerre, hiszen ő volt az, aki hosszú idő után visszavezette a Cityt a siker útjára.”

„Egy új edző mindig új ötleteket és más filozófiát hoz a gárdához. Négyvédős formációban korábban is sokat futballoztam, úgyhogy nem lesz új ez a felállás számomra” – reagált a védő arra a felvetésre, hogy mit szól Mancini kedvelt taktikájához. 

forrás: NSO