Recent comments

Friss Hírek

ALLEGRI: Türelemre és kötélidegekre lesz szükségünk

A Juventus mestere, Massimiliano Allegri bizakodó hangulatban nyilatkozott a keddi, sorsdöntő Bajnokok Ligája csoportmérkőzést megelőző sajtótájékoztatón, s azt is elárulta, hogy leginkább Ogbonna és Asamoah bevethetőségétől függ majd az Öreg Hölgy kezdőcsapata az Olimpiakost Pireusz ellen.

 
"Azt várom tőlük, hogy többé-kevésbé ugyanazt nyújtják majd, mint Athénban." - kezdte az összecsapás várható forgatókönyvének elemzését Allegri a mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón.

"Mi vagyunk azok, akiknek másként kell majd játszaniuk. Jobb teljesítményt kell nyújtanunk technikai szempontból, mivel Athénban a játék rengeteg elemében gyengék voltunk, különösképpen az első félidőben, azonban most hazai pályán leszünk, így nagyobb iramban kell játszanunk."

"Ugyanakkor 95 perc áll majd rendelkezésünkre, hogy megnyerjük a mérkőzést, így nem szabad idegeskednünk és kapkodnunk."

"Hatalmas türelemre és kötélidegekre lesz szükségünk, s fel kell használnunk a teljes rendelkezésünkre álló időt, hogy megszerezzük azt az eredményt, amire szükségünk van."

Miután az athéni első összecsapáson a Juventus 1:0-ás vereséget szenvedett, az Öreg Hölgynek legalább két gólos győzelmet kellene aratnia ahhoz, hogy a végelszámolásnál fontos egymás elleni mérleg is a zebracsíkos együttes javára billenjen.

"Először is az a fontos, hogy győzzünk, azután talán megpróbálhatunk két góllal győzni, hiszen ez fontos lehet, ha a végén az egymás elleni eredmény dönt. "

"Most először várjuk ki, hogy tudunk-e győzni, azután majd foglalkozhatunk azzal, hogy  két góllal nyerjünk, hiszen ez kétségkívül nem lesz egyszerű."

A csapatot az utóbbi napokban rengeteg kritika érte a gyengébb bajnoki szereplés, valamint részben pont az Olimpiakosz Pireusz elleni athéni találkozó miatt.

"Azzal, hogy a második félidőben jobban játszottunk, egyetértek." - válaszolt a kritikákra Allegri. "Azonban ez annak a jele, hogy jó csapatunk van, hiszen a csapat a játéka a mérkőzések második félidejére feljavul."

"Ahogy azt sokszor elmondtam, szeretném az összes mérkőzésünket megnyerni az első félidőben, azonban ez néha nem következik be. Az, hogy a csapatunk a 95. percig játszik, s mindig növeli az iramot a második félidőben, nagyon fontos, különösképpen azért, mert más csapatok inkább visszaesnek a második játékrészben."

"A szurkolók mindeddig kivételesek voltak." - tért rá a Juventus Stadiumban várható hangulatra az Öreg Hölgy mestere. "Természetes, hogy ez az este is rendkívüli lesz, különösképpen a találkozó tétje miatt."

"Mindenkire szükségünk lesz, mert lesznek olyan időszakok, amikor nehézségekkel kell szembenéznünk, hiszen egyértelműen egy felfokozott és éles mérkőzésről van szó."

"Úgy gondolom, hogy az első füttyszótól az utolsóig fantasztikus és feszült hangulatnak és figyelemnek kell lennie, a tőlünk és a szurkolóinktól telhető legnagyobb lelkesedéssel."

"Pozitívnak kell maradnunk egészen a végéig, mivel képesek vagyunk arra, hogy megnyerjük ezt a nagyon fontos mérkőzést."

Természetesen szóba került a várható kezdőcsapat kérdése is, azonban Allegri elárulta, hogy még több ponton is kérdéses az összeállítás.

"Várjuk meg Asamoah és Ogbonna állapotát, annak tudatában választok majd, hogy ők ketten felépülnek-e. Amennyiben mindkettejüket nélkülöznünk kell, úgy Padoin könnyedén szerepelhet a bal szélen."

"Jól teljesített, amikor beállt az Empoli ellen, megbízható technikai és különösképpen taktikai szempontból, így bárhogyan is alakul, nem aggódok. Fontos volna, hogy Asamoah és Ogbonna visszatérjen, s úgy rendelkezésemre állna néhány extra játékos, akik között válogathatnék."

Az Empoli elleni bajnoki találkozón első alkalommal volt a kezdőcsapat tagja Álvaro Morata, aki kiváló teljesítménnyel és egy találattal vállalt oroszlánrészt az újonc elleni győzelemből.

"Morata jól játszott az Empoli ellen, lőtt egy gólt, azonban Llorente is jó formában van, s egyre jobb lesz, így ezt a döntést meghagyom  estére."

Tv: Digi Sport 1  20.45

forrás: juventuz.blog.hu