Recent comments

Friss Hírek

A CAS gátlástalan bűnözők csoportja

Kemény szavakkal bírálta Maurizio Zamparini, az olasz élvonalbeli bajnokságban szereplő Palermo elnöke a nemzetközi Sportdöntőbíróságot (CAS) és a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újonnan megválasztott elnökét, Gianni Infantinót.



A Balogh Norbertet is foglalkoztató klub elnöke a Radio Brunóban adott interjúban élesen bírálta a CAS-t, amellyel régóta harcban áll, mert a szervezet úgy határozott, hogy Zamparininek 15 millió eurót kell fizetnie Gustavo Mascardinak, a tavaly nyáron a Palermótól a Juventusba szerződő Paulo Dybala ügynökének.

„A héten bíróság elé viszem az ügyet. A CAS gátlástalan bűnözők csoportja, akik undorítóan viselkednek. Milliókat csikarnak ki, amit aztán szétosztanak” – mondta Zamparini, aki a FIFA új elnökét, Gianni Infantinót sem kímélte.

„Semmi sem változik a FIFA-ban, Infantino régóta benne van a buliban. Azért őt választották meg, mert több szavazatot vett meg, mint ellenfelei. Remélem, eltiltanak ezért a kijelentésemért, megtiszteltetés lenne” – tette hozzá a szicíliai klub első számú embere, aki nemrég jelezte, a nyáron elhagyja a Palermót.  


forrás: NSO