Recent comments

Friss Hírek

Nyolc döntő vár ránk!

A bajnokság 18. helyén található Palermo világbajnok támadója, Alberto Gilardino szerint a szezon végéig nyolc döntőnek beillő találkozó vár rájuk, és ha ezeknek nagy részét megnyeri a szicíliai csapat, akkor van esélye megőrizni élvonalbeli tagságát.


A Balogh Norbertet is foglalkoztató rózsaszín mezes gárda finoman szólva sem teljesít jól a szezonban, amit mi sem bizonyít jobban, hogy szűk két héttel ezelőtt nyolcadszor is edzőt váltott a szezonban a Palermo mindenható elnöke, Maurizio Zamparini.

Az immáron Walter Novellino irányította gárda a Napoli elleni hazai 1-0-s vereséget követően ugyan pontot szerzett Empoliban, ám miután a Carpi legyőzte a sereghajtó Veronát, az újonc épp a szicíliaiakat megelőzve felugrott a már bennmaradást érő 17. pozícióba.

„Nyolc mérkőzés van hátra a szezonból, ami számunkra nyolc finálénak felel meg! Küzdeni fogunk a végsőkig, egységesnek kell maradnunk, hiszen a célunk az első osztályban maradni! Ez a minimum, amit ez a város, illetve a csapat szurkolói megérdemelnek!” – nyilatkozta a klub rutinos támadója, a 2006-ban az olasz válogatott tagjaként világbajnoki címet szerző Alberto Gilardino.

Nos, a sorsolást elnézve, ez finoman szólva sem tűnik könnyű feladatnak, hiszen idegenben a Juventus, a Fiorentina, a Chievo és a Frosinone vár Baloghékra, míg a Lazio mellett az Atalanta, a Sampdoria és a Hellas Verona látogat a Renzo Barberába.


forrás: digisport.hu