Recent comments

Friss Hírek

A döntetlen jó eredmény

A Roma mestere szerint jó eredménynek számít az Inter ellen hazai pályán elért döntetlen.

 
"Ezen az estén túl sokszor vesztettük el a labdát, nem voltunk jók a labdabirtoklást illetően, emiatt nagyon sokszor kellett jobbról balra mozogni, amivel a csapat nagyon sok energiát felemésztett és ez azt jelentette, hogy a kapu előtt nem voltunk már elég élesek."- kezdte a meccs után Spalletti.

"Az Inter ügyesen megszerezte a vezetést, mi viszont jól reagáltunk. Elég szórakoztató meccs volt két erős csapat között és az 1:1-es végeredmény teljesen korrekt annak ellenére, hogy ennél kicsit többet vártam a játékosaimtól."

"A csapat a végén jól reagált és szerintem ez a döntetlen elfogadható eredmény. Az jó, hogy kiszámíthatatlanok voltunk és nagyon sok gondot tudtunk okozni a pálya utolsó harmadában az ellenfélnek."

Dzeko újabb helyzetet hagyott ki, azonban éppen az egyik rosszul sikerült próbálkozásából gólpasszt adott Nainggolannak.

"Amikor egy csapat merész és ráerőlteti a játékát a másikra, akkor bármi megtörténhet, de a leglényegesebb a hozzáállás. Dzekonak minden tudását bele kell tennie a meccsbe. Kicsit bizarr, hogy ez folyton megtörténik, de neki továbbra is mindene adott ahhoz, hogy teljes értékű csatár legyen. Folytatnunk kell tovább és bízni benne maximálisan."

"Dzeko megtette a saját részét, keményen harcolt és dolgozott a csapatért, bár néhány döntése kétes volt. Azért küldtem pályára, mert a meccs azon szakaszában az Inter nagyon visszazárt és szükségünk volt valakire, aki fizikálisan erős."

Az Inter végül kontrából szerezte meg a vezetést úgy, hogy Florenzi helyén szabadon maradt Perisic.

"Ha Florenzi nem használja a saját jellegzetességét és olyan szélsőt játszik, aki nagyon nyomja az ellenfelet, akkor könnyen nyomás alá kerülhet. Sajnos ezek a dolgok előfordulnak." 


forrás: asroma.hu