Recent comments

Friss Hírek

Insigne lendületet hozott, de az olaszok nem bírtak De Geával

A legutóbbi két Európa-bajnokságot megnyerő Spanyolország nemzetközi felkészülési mérkőzésen 1–1-es döntetlent játszott a négyszeres világbajnok Olaszországgal. 


Az olaszok legutóbb 2011-ben győzték le a spanyolokat, azóta jobbára – mint a 2012-es Eb-döntőn vagy a Konföderációs Kupa elődöntőjében is – Vicente del Bosque csapata örülhetett.

Ennek a sorozatnak a megállítására tett újabb kísérletet a négyszeres világbajnok, amely az első félidőben rendkívül aktív Candreva révén dolgozta ki a helyzeteit, de De Gea – és egy alkalommal a kapufa – rendre mentett.

Egyórányi játékhoz érve ismét felpörögtek az olaszok, a csereként beálló Insigne lövését még védte De Gea, az esetet követő szöglet után Bonucci fejese elkerülte a kaput, majd Florenzi löketénél ismét a helyén volt a Manchester United kapusa.

A 68. percben azonban már ő sem tehetett semmit, Giaccherini bal oldali beadását Insigne estében terelte a kapuba, megszakítva a spanyol válogatott 692 perc óta tartó góltalansági sorozatát (1–0).

Sokáig nem örülhettek az olaszok, a kezdőben 35 évesen és 42 naposan debütáló – ezzel Puskás Ferencet a trónról letaszító – Aduriz egyenlített, igaz, Fabregas szabadrúgása után Morata lesről indulva fejelt a jobb alsó felé, és bár Buffon bravúrral védett, a kipattanó után az Athletic Bilbao támadója könyörtelen volt (1–1).

A házigazda nem adta fel, és főleg Insigne és a szintén csereként beálló Zaza megmozdulásaival többször is veszélyeztetett, de De Gea nagyszerűen teljesített, így a spanyolok ezúttal is megmenekültek a vereségtől.


OLASZORSZÁG–SPANYOLORSZÁG 1–1 (0–0)

Gólszerző: Insigne (68.), ill. Aduriz (70.)

forrás: NSO