Recent comments

Friss Hírek

Sikerült túltenni magunkat a müncheni csalódáson

Massimiliano Allegri véleménye szerint a játékvezetői hibák nem vonnak le a jó dolgokból, amelyek sikerültek a Juventusnak a Torino elleni mérkőzésen.


A vasárnapi városi derbin az Öreg Hölgy csapata már nemigen foglalkozott a Bayern München elleni szerdai BL-kieséssel, és egyértelműen, 4-1-re legyőzte városi riválisát.

„Csodálatos győzelem volt, különösen mivel sikerült túltenni magunkat a müncheni csalódáson.” - nyilatkozta Massimiliano Allegri a Mediaset Premium és Sky Sport Italia számára.

„Kár, hogy túl sok egyéni megmozdulásra és cselre vállalkoztunk, amikor a Torino nehéz helyzetben volt. Ebben a tekintetben javulnunk kell, még mindig nem vagyunk elég érettek, és túl könnyűnek ítéljük meg a helyzeteket.”


Paulo Dybala nem játszott a Bayern ellen, azonban a Torino ellen kezdő volt, és az első félidőben el is hagyta a pályát izomsérülés miatt.

„A lábikra rendben van, azonban kapott egy rúgást a hajlító izomra. Én hoztam ezt a döntést, mert Álvaro Morata nagyon keményen dolgozott szerdán, ma pedig meleg volt, és friss lábakat akartam a pályára küldeni.

Szerencsések is voltunk ennek a tekintetében, mivel Álvaro Morata beállt, és két gólt is szerzett. Nem választhatok tizenegynél több futballistát, de a cserék eldöntötték a meccset.”

A hazai csapat rendkívül ideges volt több játékvezetői döntés miatt, például amiért a bíró Maxi López gólját nemlétező leshelyzet miatt érvénytelenítette.

„Megértem, hogy zaklatott volt az ellenfél hangulata, ahogyan a miénk is az volt szerdán, a Bajnokok Ligája-mérkőzés után. Általában nem beszélek a játékvezetőkről, de véleményem szerint a két incidens nem volt le semmit mindabból a jóból, amit végrehajtottunk ezen a mérkőzésen.

Maxi López gólja után folytattuk a játékunkat, a Torino pedig visszahúzódott és várt, tehát nemigen változott semmi. Benne van a pakliban, hogy tíz és fél meccs után gólt kapjon egy csapat a Serie A-ban.”

forrás: juventuz.blog.hu